Index Vakbarát Hírportál

Középiskolások őrzik a rendet a keszthelyi strandon

2022. július 8., péntek 07:18 | aznap frissítve

Diákok figyelnek a nyaralók értékeire a balatoni városban; a rendőrség szerint a korábbi évek tapasztalata az, hogy a strand környékén nem történt emiatt bűncselekmény.

A zalai rendőrök az Országos Bűnmegelőzési Tanács támogatásával – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is nyári munkát szerveztek ötven fiatalnak. A középiskolásoknak az a feladatuk, hogy megelőzzék a bűncselekményeket, amelyek esetlegesen előfordulhatnak a keszthelyi strandon és a környékén lévő parkolókban. 

A diákok délelőtt tíz és este hat óra között teljesítenek szolgálatot, melynek értelmében figyelniük kell a zseblopásokra, gépjárműből való eltulajdonításokra és egyéb bűncselekményekre. Sokan ugyanis a parton, füvön hagyják őrizetlenül a táskáikat, ám a járőröző fiatalok látványa megnyugtatja a nyaralókat. Mindenre felkészítették őket, hogy mire kell figyelniük.

A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy azon időszakban, amikor a gyerekek dolgoztak, főleg lent a strandon és a parkolóterületen, nem történt bűncselekmény. És ez is mutatja, hogy nagy visszatartó ereje van annak, hogy ha egy egyenruhához hasonlító formapólóban látnak el feladatot

– nyilatkozta Tóth László, a Zala megyei Rendőr-főkapitányság alosztályvezetője az RTL Híradónak.

A fiatalok pólóján az áll három nyelven, hogy „Bűnmegelőzés”, és mindig párban járnak. Feladatuk közé tartozik az is, hogy tanácsokkal lássák el az ott nyaralókat, turistákat.

Rovatok