470 éve, 1552. július 9-én esett el Drégely vára, és annak kapitánya, Szondi György. A 146 várvédő három napig tudott ellenállni Hadim Ali budai pasa nyolc–tizenkétezer katonája ostromának. A védők valamennyien hősi halált haltak, emlékük azonban máig él. Arra a kérdésre, miért van szükségünk hősökre, Kovács Örs, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa az Indexnek adott interjúban elmondta: a hősök segítenek a közös nemzeti emlékezet, büszkeség kialakításában, ápolásában.
Ki volt Szondi György?
Származásáról keveset tudunk. Valószínűleg 1500 körül született mezővárosi vagy jobbágycsaládban. Valószínűleg a Bács vármegyei Szondról származik. A török elől menekült a család a Felföldre. Révay Ferenc Turóc vármegyei birtokán nevelkedett. Részt vett a mohácsi csatában. Később elnyerte az esztergomi érsek, Várday Pál bizalmát, aki 1545-ben kinevezte a drégelyi uradalom és vadászkastély élére, megbízva az utóbbi várrá alakításával. Nemességet sem biztos, hogy szerzett, mert a cím katonai rangjának is szólhatott. Az tény, hogy öccsét polgárnak címezték. Azaz csak ő szerezhetett nemesi címet a szolgálataival.
Milyen jelentősége volt Drégely várának a XVI. századi hadviselésben?
A vár nem volt igazi vár, hiszen eredetileg az esztergomi érsekek kedvelt nyári kastélyának készült. 1545 után Szondi erőfeszítései ellenére sem sikerült jelentősen megerősíteni a várat, pedig Buda és a Budától északra eső várak egy részének török kézre kerülése után a felvidéki várak szerepe felértékelődött, meg kellett védeni a bányavárosokat. A török nyomás pedig erősödött. Amikor 1552-ben újabb török hadjárat indult az ország ellen, Selmecbánya támogatásával legalább a védők létszámát sikerült 80-ról 146 főre növelni.
Hogyan zajlott a négynapos ostrom?
A török július 6-án vette körbe a várat. Az első támadások következtében a palánkvárat felgyújtották, így a védők visszaszorultak a sziklán álló fellegvárba. Hadim Ali budai pasa nyolc–tizenkétezer emberével megadásra szólította fel a várkapitányt, de hiába. A következő két nap a vár ágyúzása zajlott, lényegében a török rommá lőtte a kicsiny erődítményt. A július 8-án vezényelt ostromot Szondi és emberei visszaverték. Ezután a nagyoroszi Márton pappal Szondi kiküldte két török foglyát és a két apródját, akiket Ali pasára bízott. Az éjszaka folyamán Szondi máglyát rakott, összehordta a várban lévő értékesebb holmikat és elégette azokat; majd pedig lovaitól búcsút véve, hegyes tőrrel leszúrta őket, hogy török kézre ne kerülhessenek. Kegyelmet a töröktől nem, csak Krisztustól kért. Másnap a védők valamennyien hősi halált haltak.
Ali pasa megadta a végtisztességet ellenfelének. A sírdomb, a lándzsa és a zászló természetesen ma már nincs meg.
A Szondi-kultusz felvirágoztatásában kiemelkedő szerepe volt Tinódi Lantos Sebestyénnek és Arany Jánosnak, akik históriás énekben, illetve balladában állítottak örök emléket a várkapitánynak. De írt róla Kölcsey Ferenc, Czuczor Gergely és Jókai Mór is, sőt 1868-ban Szondi Emlékbizottság is alakult. Mit lehet tudni a bizottság működéséről?
A művészeti alkotásokon túl a Szondi-kultusz ápolására 1868-ban alakult meg Arany János, Horváth Mihály, Ipolyi Arnold és Simor János esztergomi érsek részvételével a Szondi Emlékbizottság. A társaság kezdeményezésére 1885-ben emlékkápolnát szenteltek fel, szobrot és zászlót állítottak Szondi emlékének a Babat-hegyen. A megalakulás óta eltelt idő mutatja, hogy a korszakban nehezen zajlott a gyűjtés, pedig ekkor már Szigetvárott egy templomban „ökumenikus” jelleggel ünnepelték meg Zrínyi Miklós halálának évfordulóját, vagy felkeresték a kápolnát a kenyérmezei csatatéren, ahol Kinizsi győzött. Mohácson a csatatér szélén emelt kápolnában zajlott évente az emlékezés. A büszke hontiak az ünnep tiszteletére Szondi-emlékérmet készíttettek Gerl Károly körmöcbányai pénz- és éremvésnökkel. Költői pályázatot is hirdettek, s örömmel fogadták a beérkező negyvenkét pályamunkát. Megjelent egy Szondi-album is Pongrácz Lajos gondozásában, aki amúgy a legtöbb munkát fektette az emlékhely és a kultusz megteremtésébe. A második világháború után a kápolna és a hozzá tartozó terület a szovjet megszálló csapatok légvédelmi lőterének részét képezte. A kádári diktatúrában a kápolnát elbontották, de a 2000-es években megújult a vár és az emlékhely is. Szimbolikus szarkofág készült, a kápolna helyét kopjafával és haranggal jelölték meg. A vár 2012-től nemzeti emlékhely.
Szondi Györgynek és bajtársainak hősiessége máig hat, a nemzeti emlékezet részévé vált. Ahogy Zrínyi Miklós hőstette, az aradi vértanúk vagy Nagy Imre és mártírtársai áldozatvállalása is. Mit üzen az utókornak Szondiék önfeláldozása? Miért van szükségünk hősökre?
A népi hagyományban élt olyan változata is Drégely elestének, amely egy falubeli varga árulására vezette vissza a vár elestét. Ez két dolgot is jelentett egyszerre: Szondi legyőzhetetlen hős volt, akit csak árulás után tudott a török legyőzni, másrészt az áruló alakját ellenpontozza Szondi hősiessége. Drégely elestének hírére a környékbeli kis várak – (Ipoly)Ság, (Balassa)Gyarmat – védői elmenekültek. Segítségre ugyanis nemcsak Szondi, ők sem számíthattak volna. Erasmus Teuffel zsoldosokból álló serege Drégely várától mintegy öt mérföldre, Léva tájékán gyülekezett, és az ostrom idején jó, ha ezer fegyveres gyűlt össze. A felvidéki megyék nemesi felkelése pedig éppen csak elkezdődött. Így látszólag hatástalan volt a hősiessége? Nem volt az, példa volt akár Eger, akár Szigetvár védőinek a korszakban.
A sebesülten is kitartó, utolsó leheletéig harcoló katona, vezér vagy politikus emléke még sok évszázad után is fennmarad, az utókor számára a példakép örökké csillogó marad.
A hősök segítenek a közös nemzeti emlékezet, büszkeség kialakításában, ápolásában. A hősök történetei általában a kötelességtudatról és a hazaszeretetről tesznek többek között tanúbizonyságot, és így formálják a jövő generáció nemzettudatát is.
Kovács Örs történész, történelemtanár, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium történelem-francia szakos tanára, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából készített középiskolai történelem-tankönyvsorozat főszerkesztője és egyik szerzője, több szakmai bizottság tagja. Fő kutatási területe a magyar–francia kapcsolatok alakulása a XX. században.
(Borítókép: Turisták a drégelyi sziklavár romjánál 2007-ben. Fotó: Gyukics Péter / MTI)