Index Vakbarát Hírportál

Záróvonalnál próbáltak előzni jobbkormányos autóval Budakeszin, frontális ütközés lett belőle

2022. július 10., vasárnap 20:31

Frontálisan ütközött össze két személyautó Budakeszin, a Telki úton, miután az egyik autó sofőrje a záróvonal ellenére előzésbe kezdett, amit nem tudott időben befejezni. A szabályosan, szemből érkező autó vezetője hiába rántotta el a kormányt.

A balesethez a fővárosi hivatásos és a budakeszi önkéntes tűzoltók vonultak ki, akik áramtalanították a járműveket. A műszaki mentési munkálatok idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

A beszámoló szerint Budakeszi felé tartott a Nissan Fairlady személyautó, melynek vezetője a záróvonal ellenére előzni kezdett, amit nem tudott befejezni, mivel szemből érkezett az ezüstszínű BMW.

A BMW vezetője annak érdekében, hogy elkerülje az ütközést, elrántotta a kormányt, ennek ellenére félig frontálisan ütköztek, és az út menti árokba hajtott, míg a Nissan megpördült. A BMW-ben egy háromtagú család utazott, közülük egy kiskorút bordatörés gyanújával szállítottak kórházba – írja a baleset-info.hu.

A lapnak a családapa azt mondta, hogy a 16 éves lányát és a párját mentő vitte el a helyszínről, ő pedig agyrázkódást szenvedett, bedagadt a bokája, és mellkasi fájdalmakkal küzd.

A Nissanban csak a sofőr tartózkodott, aki nem sérült meg, mivel az autó jobbkormányos.

Rovatok