Index Vakbarát Hírportál

Halálos baleset volt a Budapest Parknál

2022. július 10., vasárnap 21:08 | aznap frissítve

Elütöttek egy gyalogost a Budapest Park előtti területen, amikor megpróbált átszaladni az úttesten nem sokkal szombat éjfél után. A 38 éves férfi kórházba szállítás közben meghalt.

A baleset a Soroksári úton, a Budapest Park előtti területen történt.

A mentőszolgálat körülbelül 40 percen keresztül próbálta stabilizálni a 38 éves gyalogos állapotát, többször is újraélesztették, de nem sikerült megmenteni az életét, és a kórházba szállítás közben meghalt.

A baleset-info.hu meg nem erősített információi szerint tömegverekedés volt a szórakozóhely előtt, mielőtt a baleset történt, és ennek is köze lehetett ahhoz, hogy a férfi megpróbált átfutni az úttesten.

A Budapest Park ezeket az információkat cáfolta hétfő délután.

A sajtóban megjelent meg nem erősített információt, miszerint a Budapest Park főbejárata előtt tömegverekedés alakult volna ki a balesetet megelőzően, és ez bármilyen összefüggésben állna a gázolással, biztonsági kameráink felvételeinek elemzése és helyszínen tartózkodó munkatársaink beszámolója alapján egyértelműen cáfoljuk

– közölte a Budapest Park az Indexszel, hozzátéve, hogy minden erejükkel azon voltak, hogy biztosítsák a helyszínt az életmentéshez, amelyben a teljes felszereltségű egészségügyi személyzetük is tevékenyen részt vett. Egyúttal azonnal értesítették a hatóságokat, a megérkezésükig pedig a saját biztonsági szolgálatuk biztosította a baleseti helyszínt.

Hozzátették, hogy szomorúan értesültek róla, hogy szombat éjjel egy férfi közúti balesetben meghalt a Soroksári úti gyalogátkelőhelyen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. július 10-én éjfél után pár perccel a IX. kerületben, a Soroksári út 60. előtti zebrán egy gyalogos átszaladt, akkor ütötte el őt egy személyautó. A 38 éves férfi a balesetben olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben elhunyt

– közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a lappal.

Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa elmondta, hogy hiába próbálták hosszasan újraéleszteni a férfit, már nem tudták megmenteni az életét, a körülményeket pedig a hatóságoknak kell tisztázniuk.

Rovatok