Index Vakbarát Hírportál

Pénzszűke miatt újratervezhetik a Fertő tavi beruházást

2022. július 10., vasárnap 09:26

A kormánynak hatalmas tervei voltak, amibe szállodák, apartmanházak, tenisz- és focipályák és egy óriási vitorláskikötő is beletartoztak volna.

Magyar oldalról évek óta megközelíthetetlen volt a Fertő tó, az ezzel próbálkozókat Ausztria felé irányítják arra hivatkozva, hogy a hazai partszakasz építési terület, ahonnan kitiltották a strandolókat, a horgászokat, a vitorlásokat, és lebontottak mindent a tó partján.

A kormányzati beruházás miatt nagyjából negyvenhektárnyi területen kiirtották a nádast is. Egy ideig ilyen is marad a tópart, a beruházás ugyanis egyelőre nem folytatódik.

Az Átlátszó vette észre, hogy a közbeszerzés eredménytelen lett pénzhiány miatt. Ez azok közé az állami beruházások közé tartozhat, amiket spórolás miatt állíthatott le a kormányzat.

A kormány nemcsak felfüggeszti a beruházást, hanem felül is vizsgálja az eddigi terveket. Az Építési és Beruházási Minisztérium spórolás mellett újratervezéssel is magyarázta a projekt leállítását.

A helyi civil szervezet, amely a kezdetektől tiltakozik a beruházás ellen, vegyes érzésekkel fogadta a döntést. A Fertő tó Barátai Mozgalom elnöke, Major Gyula örül annak, hogy nem épül most itt semmi, de kellemetlen az, hogy ennyi mindent leromboltak, amiből kifolyólag most semmi nem működik a Fertő tó partján.

A kormány kiemelt nemzetgazdasági beruházássá nyilvánította a projektet, amire összesen 45 milliárd forintot szántak. A beruházás ellen

A Greenpeace környezetvédő szervezet több demonstrációt is tartott itt Udvaros Dorottya színésznővel együtt – számolt be róla az RTL Híradó. A szervezet azt reméli, hogy a kormány nem csak átmenetileg függesztette fel ezt a környezetkárosító beruházást.

A Greenpeace biodiverzitás-kampányának felelőse, Rodics Katalin annak a reményének adott hangot, hogy a döntéshozók beláthatták azt, hogy ez a beruházás soha nem térülhetne meg:

„Ökológiai és klímaválság idején a megmaradt vizes élőhelyeinket inkább védeni kellene pusztítás helyett.”

Rovatok