Index Vakbarát Hírportál

Áthajtott a piros jelzésen, a szabályosan közlekedő sofőr meghalt miatta

2022. július 11., hétfő 13:45

A helyszínelés adatai alapján egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget a kereszteződésben zöld jelzésen áthaladó másik kocsinak. A rendőrség vizsgálja a baleset pontos körülményeit.

Halálos közúti közlekedési baleset történt július 11-én 10 óra körül a 37-es számú főút 7. kilométerénél. A piros jelzés ellenére behajtott a kereszteződésbe egy autó vezetője Miskolc közelében, majd összeütközött egy másik kocsival, amelynek idős sofőrje a kórházba szállítást követően meghalt – írja a police.hu.

A helyszínelés adatai alapján egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget a kereszteződésben zöld jelzésen áthaladó másik kocsinak. Az ütközés következtében mindkét sofőr megsérült, a 77 éves, zöld jelzésen áthaladó férfi azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően az életét veszítette.

Rovatok