Index Vakbarát Hírportál

Van új a nap alatt: párbeszéd kezdődött a kormány és a főváros között

2022. július 11., hétfő 12:57

Az uniós források felhasználásáért és területfejlesztésért felelős miniszter Karácsony Gergely főpolgármesterrel egyeztetett az együttműködési lehetőségekről július 11-én, hétfő délelőtt.

Megkezdtünk egy párbeszédet, amely időről időre azért konfliktusokkal is terhes lesz, hiszen sokszor van olyan eset, amikor a kormány és a főváros érdekei nem egyeznek, de abban bízom, hogy a többségében ez egy gyümölcsöző párbeszéd lesz – így összegzett Navracsics Tibor, az uniós források felhasználásáért és területfejlesztésért felelős miniszter Karácsony Gergely főpolgármesterrel folytatott találkozója után. 

A sajtótájékoztatón Karácsony Gergely is azt hangsúlyozta, hogy a megbeszélés „egy jó partneri munkakapcsolat kezdete lehet”. Hozzátette, Magyarország és az Európai Unió között van vita bizonyos kérdésekben, amelynek a tisztázása – Karácsony Gergely szerint – minden magyar településnek, Budapestnek is nagyon fontos érdeke, hiszen Budapest is számít azokra az európai uniós forrásokra, amelyekből zöldíteni, fejleszteni lehet a fővárost.

Abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarország hozzájuthasson az európai uniós forrásokhoz, és hogy az a jogállamisági vita, amely kibontakozott, megnyugtatóan rendeződjön

– fogalmazott Karácsony Gergely a Magyarország ellen folyó jogállamisági eljárásról.

Navracsics Tibor elmondta, megvizsgálták a kormány és a főváros együttműködésének lehetőségét is. A két politikus egyeztetett az operatív programok megvalósításáról, valamint arról is, hogy hol merül fel nehézség vagy akadály, amelyet esetleg el kell hárítani, illetve a jövőben hogyan alakulhat ki egy olyan együtt gondolkodás, amely mind a főváros, mind az ország javát szolgálja.

A Fővárosi Önkormányzat cégei tele vannak tervekkel, amelyek az energiafüggetlenséget célozzák – fogalmazott a főpolgármester –, a cél pedig az, hogy 2030-ra elérjék a fővárosi önkormányzat energiafüggetlenségét, ami azt jelenti, hogy a fővárosi közművek olyan energiából tudnak működni, amelyeket ők maguk állítanak elő.

A tájékoztatón Navracsics Tibor újságírói kérdésre arra a sajtóhírre is reagált, hogy az Európai Unió újabb feltételekhez szabná az uniós pénzek kifizetését. A miniszter úgy fogalmazott, hivatalos álláspontról nem tud az Európai Bizottság részéről, de reméli, hogy kedden a brüsszeli tárgyaláson, ahol a többéves pénzügyi keretről egyeztet, erről is tud tárgyalni. 

Navracsics Tibor azt mondta: szerinte az év második felében lehet megállapodás az Európai Bizottsággal:

azt szeretném, ha év végéig meglenne a megállapodás, és akkor adott esetben az is előfordulhat, hogy év végéig még uniós forrás is érkezhet Magyarországra

Karácsony Gergely elmondta, a Fővárosi Önkormányzat a meglévő uniós források közvetlen lehívásában elég aktív volt, és ebben kormányzati segítséget is kapott. Ezt az irányt szeretnék folytatni. Az elmúlt másfél évben több milliárd forintos keretet tudtak lehívni, ugyanakkor hozzátette: 

Ezek mindig csak kiegészítő forrásai lehetnek a kormányokon keresztül érkező forrásoknak.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott, a kormánynak és a fővárosnak közös érdeke, hogy bővíteni tudják ezeket a köröket.

(Borítókép: Navracsics Tibor és Karácsony Gergely. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok