Index Vakbarát Hírportál

A Budapest–Győr-vasútvonalon még hétfőn reggel is korlátozások lesznek

2022. július 11., hétfő 07:41

Az ütemterv szerint az egyik vágányt hétfőn visszaadhatják a vonatforgalomnak 40 kilométer/órás sebességkorlátozással. Amennyiben az utasok szeretnék a menetjegyüket visszaváltani, vagy kártérítési igényt benyújtani, azt megtehetik a MÁV ügyfélszolgálatán.

A BudapestGyőrHegyeshalom-vonalon Biatorbágy és Herceghalom között a vasárnap hajnali baleset következtében kisiklott teherkocsik beemelése hétfő reggelig is eltart – közölte a Mávinform az MTI-vel vasárnap késő este.

Kétezer tonnás tehervonat futott bele a másikba

Biber Anett, a MÁV szóvivője sajtótájékoztatón ismertette, hogy a Biatorbágy felől Herceghalom irányába közlekedő tehervonat utolérte, majd nekiütközött az előtte haladó másik tehervonatnak. Az első tehervonat üres gabonaszállító kocsikat továbbított, az ütközés következtében hét kocsija siklott ki, amelyből három az oldalára borult. Az ebbe a szerelvénybe belefutó vonat kétezer tonnás volt.

A baleset idején jól működött a biztosítóberendezés a MÁV-csoport szerint, a MÁV Zrt. felelősségét semmilyen tekintetben nem állapította meg a vizsgálat – jelentette ki a szóvivő.

A balesetben személyi sérülés nem történt, a kár meghaladja a 100 millió forintot.

A baleset következtében az egyik vágány 40 centiméterrel, a másik 15 centiméterrel mozdult el eredeti helyéről. Megsérültek a betonaljak, ezek közül ötvenet cserélni kell, és a sínszálak cseréjére is szükség lesz. Az ütemterv szerint az egyik vágányt hétfőn visszaadhatják a vonatforgalomnak 40 kilométer per órás sebességkorlátozással.

Rovatok