Index Vakbarát Hírportál

Palkovics László szerint 16 milliárd eurós beruházás kell 2030-ig

2022. július 11., hétfő 15:10

A magyar kormány és az ipar szereplőinek kapcsolata magas szintű, és ezt a kiváló együttműködést a jövőben is folytatják – hangsúlyozta a technológiai és ipari miniszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán.

Palkovics László arról is beszélt, hogy gazdaságfejlesztési programok indultak, létrejött egy vállalkozói információs portál, ahol a vállalkozások naprakész információkat kaphatnak, emellett megújították a finanszírozást és működést az innováció és k+f területén.

A miniszter hozzátette: elkezdődött az egyetemek modellváltása, a finanszírozástámogatási rendszer sokkal hatékonyabb lett az eddigi tapasztalatok szerint. Ugyanilyen fontosnak nevezte a szakképzési rendszer megújítását, a felnőttoktatásban pedig a piaci követelményeknek megfelelő képzések bevezetését.

A tárcavezető elmondta:

a kormány célja, hogy az ipar magyar, zöld és high-tech legyen.

A miniszter hozzátette: a párbeszédnek számos fóruma működik, példaként említette, hogy megalakították a Mesterséges Intelligencia Koalíciót, működik a Magyar Hidrogénszövetség, a legújabb pedig a Körforgásos Gazdaság Technológiai Platform. Ezek a szakmai fórumok a hatékony konzultáció lehetőségét biztosítják.

A tárcavezető a közlekedéspolitika területéről kiemelte az integrált közösségi közlekedési rendszer elindítását, és hangsúlyozta, kiemelten kezelik a vasúti fejlesztéseket, a vasúthálózat modernizálása mellett elindult a Budapest–Belgrád-vasútvonal fejlesztése is.

A megtett intézkedések között kiemelten szólt a klímapolitikai akciótervről, amely a jövő kihívásainak megfelelő intézkedési terveket tartalmaz. Az ország energiaszuverenitásának erősítése érdekében mintegy 16 milliárd eurós beruházás megvalósulására van szükség 2030-ig, ennek érdekében 25 alágazati projektet dolgoztak ki – mondta.

(Borítókép: Palkovics László. Fotó: Huszti István / Index)

Rovatok