Mentők és rendőrök érkeztek 2022. július 9-én este egy albertirsai házhoz, ahonnan egy 32 éves férfit vittek kórházba, miután szomszédja egy lapátnyéllel súlyos fejsérülést okozott neki – közölte a rendőrség.
A veszekedés szócsatával indult, később ököllel esett egymásnak a két férfi. Ment az adok-kapok, amikor a gyanúsított beszaladt háza udvarára, magához vett egy lapátot, amivel revansot vett áldozatán. A 32 éves férfi életveszélyes állapotba került, életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A rendőrök helyszíni szemlét tartottak, a lapátot lefoglalták, I. Mihályt a rendőrkapitányságra előállították és kihallgatták.
Vallomást tett, amelyben részletesen taglalta az eseményeket. Állítása szerint a szomszédjától kapott pofon miatt elborult az agya, és nem tudta kontrollálni tetteit, ezért a sértettet ütötte-vágta a lapát nyelével, olyannyira, hogy az darabokra tört. Állította, tettét az óta megbánta, nem volt szándékában súlyos sérülést okozni neki.
A 26 éves férfival szemben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a büntetőeljárást.