Index Vakbarát Hírportál

Vizsgálat indult a Magyar Telekommal szemben

2022. július 14., csütörtök 14:53

Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Telekommal szemben, mert a feltételezések szerint egy kampányában tisztességtelenül tájékoztatta a fogyasztókat. Ugyanakkor a vizsgálat megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás jogsértést követett el. Az eljárás időtartama három hónap, amelyet megfelelő indokkal meghosszabbíthatnak.

Vizsgálatot indított a Magyar Telekom ellen a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amiért kampányában valószínűleg tisztességtelenül tájékoztatta a fogyasztókat a hűségidővel járó kedvezmények feltételeiről – tájékoztatta szerkesztőségünket a GVH.

Sajtóközleményükben azt írják, a nemzeti versenyhatóság azért indított vizsgálatot a Magyar Telekom Távközlési Nyrt.-vel szemben, mert a cég a feltételezésük szerint megtévesztően népszerűsítette a hűségidő vállalása esetére kínált, mobilinternet-forgalomra vonatkozó kedvezményeit. 

Szerintük a vállalat kampányának üzenetei, mint például:

50 százalék kedvezményt kapsz mobilneted havi díjából 3 hónapon át, és még 30 gigabájt mobilnetet is díjmentesen belföldre 90 napra, ha 1 éves hűséget vállalsz mobil-előfizetésedre a Telekom alkalmazásban,

azt a benyomást kelthették a fogyasztókban, hogy a meglévő előfizetői díjcsomagjukra vonatkozó, további egyévnyi hűségidő vállalásával igényelhetik az ígért kedvezményeket. A GVH ugyanakkor azt valószínűsíti, hogy egyes ügyfelek csak a meglévőtől eltérő feltételű, új díjcsomagra történő szerződéskötéssel válhattak jogosulttá a kedvezményekre. Emiatt úgy vélik, a Telekom kampánya megtévesztő módon, tisztességtelenül befolyásolhatta a fogyasztók döntését.

Ugyanakkor kiemelik, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Hozzátették: az eljárás időtartama három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal két hónappal meghosszabbítható.

(Borítókép: Bődey János / Index)

Rovatok