Index Vakbarát Hírportál

Kormányellenes tüntetők lepték el Budapestet

2022. július 16., szombat 17:20

Folytatódott a katatörvény ellen indult tüntetéssorozat a fővárosban.

Esti összegzés:

Akárcsak hét közben, szombat délután is a katatörvény ellen tüntettek a budapesti utcákon. Frissülő cikkünkből alább minden lényegesebb részletet megtudhatnak a délután öt órakor kezdődött demonstrációról, amelynek általános jellemzője volt, hogy a tüntetők nem igazán tudták, mi tévők legyenek. 

Az egyetlen biztos esemény délután öt órakor a Jászai Mari téren zajlott, ahova a Mindenki Magyarországa Mozgalom hirdetett gyülekezőt. A demonstráción Márki-Zay Péter, a mozgalom elnöke azt állította, hogy ez a hét a megszorításokkal Orbán Viktor „őszödi beszéde" volt, száz nap alatt a Fidesz minden kampányígéretéről bebizonyította, hogy hazugság volt. Márki-Zay Péter azt hangoztatta, hogy ők minden magyar emberért kiállnak, és mindenféle korrupció ellen fellépnek.

A tüntetés folytatásáról azonban nem gondoskodtak, mert a tébláboló tömeg ezután kormányellenes jelszavakat skandálva keresztül-kasul járta a várost, de a késő esti órákban sem derült ki a végső céljuk.

A délután eseményeit alább olvashatják.

22:00

A még kitartó demonstrálók új úti célt találtak: irány a Szabadság híd.

21:40

Az Index helyszíni tudósítója a tüntetők teljes tanácstalanságáról számol be. Az Erzsébet téren megrekedt a menet, sokan leültek pihenni, nem tudni, merre tovább. Már a Hősök tere is elhangzott, mint következő úti cél.

21:10

A tüntetők keresztül-kasul bejárták már Budapestet, leszállt az este, ismét a Deák tér felé fordultak. 

20:40

Kezdünk elveszni az események rengetegében. A Deák térnél az Astoria felé fordult a menet, de odaérkezve a Blaha Lujza tér felé indultak. Tudósítónk tájékoztatása szerint teljesen ötletszerű a séta, a menet elején egy fiú elkiabálta magát, hogy menjenek a hidra, erre volt, aki a Kálvin tér felé indult, de aztán a többség mégis inkább a Blaha felé fordult. 

20:20

Videós tudósítónk élőben jelentkezik a körútról:

20:15

Tudósítónk megkérdezte, hova tartanak a tüntetők. Egyikük válasza így hangzott. "Nincs végcél, eddig minden spontán alakult, elfoglaljuk a várost".

20:10

Mégsem a Nyugati pályaudvar volt az újabb cél. A tüntetők a Nagykörúton tovább haladtak.

20:00

A tüntető tömeg félúton van a híd és a pályaudvar között, úgy tűnik, az újabb céljuk a Nyugati pályaudvar, a Margit hidat hátrahagyták.

19:50

A tömeg elfoglalta a Margit hidat. A Nyugati pályaudvar és a Margit híd között megbénult a közlekedés. 

"Nyugati!" - üvölti a tömeg, és sokan megindultak a pályaudvar felé.

19:40

A tüntetők ellepték a Margit híd pesti hídfőjét, egy 4-6-os villamos a Jászai Mari téri megálló előtt a tömegben rekedt.

19:10

Felszólalásában Márki-Zay Péter azt mondta, hogy a miniszterelnök hazudott reggel éjjel és este, és kiderült, hogy mindaz, ami igaz volt 2006-ra, az igaz 2022-re is, kiderült, hogy a Fidesz a kampányában mindenben hazudott. Úgy fogalmazott, nem lehet a végtelenségig hazudni és hazugságokkal választásokat nyerni. Véleménye szerint aki még mindig elhiszi a fideszes hazugságokat, az menthetetlen. A szónok szerint Orbán Viktor csak magát és nem a kisembereket védi.

Szavaira reagálva a tömeg azt skandálja, hogy "Orbán, takarodj"!

18:45

A szervezők becslése szerint 5-6 ezer ember gyűlt össze. 

18:15

Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere beszélt az egybegyűltekhez a Margit hídnál, a rakparton, ahol a tüntetők helyenként akadályozzák a forgalmat, és ebből olykor konfliktus alakul ki a közlekedők és a demonstrálók között.

17:55

A Margit hídi "Tüntetés a Fidesz ellen" akció FB közösségi oldalon közzé tett tájékoztatása szerint az esemény teljesen független minden ellenzéki párttól.

A cél, hogy megtartsuk a valaha volt legnagyobb tüntetést a Fidesz ellen.

Azt ígérik, hogy a demonstrációjuk egy sétával fog végződni a Karmelita kolostorhoz, ahol üzennek Orbán Viktornak.

17:30

A Minden Fiatal Magyarországa mozgalom aktivistája arról beszél, hogy "tegnap a katát végezték ki, ma meg azokat, akik nem akarják a rezsit megfizetni".

17.20

A tüntetők létszámához képest sok rendőr biztosítja az eseményt.

17:15

Az Index Facebook-oldalán élőben közvetítjük az eseményeket:

17:00

Márki-Zay Péter a Mindenki Magyarországa Mozgalom nevében a közösségi oldalán közölte, hogy szombat délután 5 órakor vár mindenkit a Jászai Mari térre egy közös tüntetésre, hogy demonstrálják a katás vállalkozók melletti kiállásukat. A tervek szerint a Margit hídtól a Parlament felé fognak haladni.

Az esemény szervezői a demonstrációval kívánnak tiltakozni a kata átalakítása ellen, melyet a kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn nyújtott be a parlament elé, és kedden meg is szavazták a képviselők.

A módosítás már a benyújtás pillanatában nagy felháborodást váltott ki, kedden pedig hídlezárásba torkollt a törvénymódosítás elleni tüntetés.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok