Index Vakbarát Hírportál

Hiánypótló szabadstrand nyílt a Tiszánál

2022. július 16., szombat 15:02

A vízi turizmusnak, az ökoturizmusnak óriási a szerepe a dél-borsodi, tiszai települések életében, ezért is jelentős lépés, hogy Tiszabábolnán szabadstrandot nyitottak – mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Tállai András – a térség országgyűlési képviselőjeként is – arról beszélt, hogy a tiszai szabadstrand megnyitásáért nagyon sokat dolgozott az önkormányzat, amely a beruházáshoz sikerrel pályázott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program és a Magyar Turisztikai Ügynökség forrásaira.

Az államtitkár szerint „óriási igény van rá, hatalmas népszerűségnek fog örvendeni” az új fürdőhely. A vízi turizmusnak, az ökoturizmusnak kiemelt a szerepe és a jelentősége a dél-borsodi, tiszai települések életében, szinte egymással versengenek, hogy ki tud jobb szolgáltatásokat nyújtani, több embert idecsalogatni – fogalmazott a politikus az MTI tájékoztatása szerint.

Bicikliút lehet a következő fejlesztés

Fontos a kormánynak is, hogy a turizmus lehetőségeit Magyarország kihasználja, mindenhol érdemes tisztában lenni azokkal az adottságokkal, amelyekre építeni lehet, ahogy azt a tiszabábolnaiak is tették – mondta Tállai András.

Bíznak benne, hogy a Tisza partján egy új kerékpárutat is lehet majd építeni, és más elképzelések is vannak, de Tállai András hozzátette, „azt is tudjuk, hogy milyen világban élünk, hogy háború van, hogy gazdasági recesszió közeleg, és ezt is figyelembe kell venni, amikor a jövőnket tervezzük”.

Magyarországon osztályozták a legjobb Balaton körüli strandokat, amiről az elkészült listát ide kattintva tekintheti meg.

Rovatok