Index Vakbarát Hírportál

Körbejártak Budapesten, végül a parlament előtt lett vége a tüntetésnek

2022. július 17., vasárnap 06:33

Szombaton is folytatódott a katatörvény által kiváltott tüntetéssorozat a hétfőn benyújtott, kedden pedig elfogadott módosítás miatt, ami hatalmas visszhangot váltott ki. Az emberek napi rendszerességgel demonstrálnak a fővárosban. Szombaton a Mindenki Magyarországa Mozgalom szervezett tüntetést.

Márki-Zay Péter a Mindenki Magyarországa Mozgalom nevében a közösségi oldalán közölte, hogy szombat délután 5 órakor vár mindenkit a Jászai Mari térre egy közös tüntetésre, hogy demonstrálják a katás vállalkozók melletti kiállásukat. A tervek szerint a Margit hídtól a Parlament felé fognak haladni.

A bejelentett gyűlés fél nyolckor ért véget, azonban a gyűlésről távozó emberek kisebb csoportja felment a Margit hídra és elfoglalta az úttestet. A forgalom mind Buda, mind Pest felé leállt. Később a tüntetők elindultak a Nyugati tér felé, majd az Oktogonon, és az Andrássy úton folytatták útjukat.

Majdnem kilenckor érték el a demonstrálók az Astoriát, ahonnan a Blaha Lujza tér felé indultak el, azt elérve pedig az Oktogon irányába fordultak vissza.  Onnan újra az Andrássy úton, a Deák tér felé meneteltek. Az Andrássy és Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében megállt a tömeg, többen pedig leültek.

Újult erővel aztán az Astoria felé tartottak ismét, majd a Kálvin térre, aztán a Corvin negyedbe és onnan a Rákóczi térre is eljutottak. Tizenegy óra előtt érték el a Blaha Lujza teret, ahonnan ismét az Oktogont és a Nyugatit vették célba.

A tüntetők a Nyugati téren elfordultak a Podmaniczky utcára, és onnan már továbbhaladtak az Alkotmány utcára. Éjfél előtt érték el a Kossuth teret, többen a Parlament előtt ültek le. A demonstrációnak ez lett a végállomása. A tüntetés fél egykor ért véget.

Az eseményeket az Index is követte, amelyet ide kattintva olvashatnak el.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok