Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mennyibe kerül az augusztus 20-ai tűzijáték

2022. július 18., hétfő 13:59

Ugyanannyi pénzbe kerül az idei augusztus 20-ai tűzijáték, mint a tavalyi – ezt írta közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A minap megírtuk, hogy a kormány tíz évre titkosította azokat a dokumentumokat, amelyekből kiderülne, hogy mennyi pénzbe kerül az idei augusztus 20-ai tűzijáték megrendezése.

Hétfőn kora délután a Magyar Turisztikai Ügynökség állásfoglalást adott ki ezzel kapcsolatban, amelyben azt írták: „A tegnapi napon félrevezető cikkek jelentek meg az augusztus 20-ra tervezett tűzijátékkal kapcsolatban, hiszen a Magyar Turisztikai Ügynökséghez érkezett közérdekű adatigénylés a tűzijáték előzetes költségbecslését kérte.” Ezután azzal folytatták, hogy

az előzetes költségbecslés egy döntés-előkészítő dokumentum, amely jelen esetben már nem releváns, hiszen az idei tűzijáték ára pontosan tudható, mivel azt a Magyar Turisztikai Ügynökség az év első felében már beszerezte. A rakéták beszerzési ára nettó 1,3 milliárd forint, azaz bruttó 1 650 000 000 [1,65 milliárd] forint, amely megegyezik a tavalyi tűzijáték árával.

Megjegyzendő, hogy a turisztikai ügynökség csak a rakéták beszerzési árára tér ki a közleményben, ami csak egy apró töredéke a teljes, négy napra (augusztus 18–21. között) kiterjedő ünnepi költségnek. 

Több mint tízmilliárd forint lesz a rendezvényszervezés

Az mfor.hu vette észre, hogy az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében az is megjelent korábban, hogy mennyibe kerül a rendezvényszervezés és a kommunikáció a négynapos ünnepségen.

A közlönyben foglaltak szerint a Visit Hungary Nemzeti Turisztikai Szervezet Nonprofit Zrt.

ÖSSZESEN 10,4 MILLIÁRD FORINTOT KAPOTT RENDEZVÉNYSZERVEZÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRA A NÉGYNAPOS ÜNNEPPEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN.

Hogy ezen kívül vannak-e egyéb költségei a rendezvénynek, az majd 10 év múlva kiderül. Az Átlátszó nevű portál korábban emlékeztetett arra, hogy a tavalyi ünnep összköltsége 12 milliárd forint volt, most a rakétákat és a rendezvényszervezést számítva  hasonló összegnél 12,05 milliárdnál járunk. 

112 ezer ember jelezte, hogy nem akar tűzijátékot

Korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy egy petíció is indult annak érdekében, hogy ne legyen tűzijáték augusztus 20-án.

Az aláírásgyűjtés cikkünk írásakor 112 ezer főnél járt.

A petíció indoklásában többek közt azt írták: „Ahelyett, hogy az adófizetők pénzét egy igencsak környezetszennyező és drága mulatságra költené a kormány, fordítsák a gazdaság stabilizálására! Számos nemzetközi és hazai példát is láthatunk már arra, hogyan helyettesíthetők a tűzijátékok. Legyen szó fényjátékról vagy fényfestésekről, mindegyik alternatíva kevesebb költséggel jár, és sokkal kisebb környezeti és ökológiai kárt okoz.”

Az elmúlt években több petíció is indult a budapesti tűzijáték ellen, amely számos aspektusában világította meg az ügyet. Álljon most itt egy újabb érv; hallja meg a kormány, hogy nincs olyan helyzetben a magyar gazdaság, hogy több száz milliót eldurrogtasson egy este alatt!

– fogalmaztak a kezdeményezés szervezői. 

(Borítókép:  Tűzijáték a Duna felett Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján 2021. augusztus 20-án. Fotó:  Lakatos Péter / MTI)

Rovatok