Nemrégiben nyitotta meg kapuit a washingtoni Kommunizmus Áldozatainak Múzeuma, amelynek magyarországi kiállítási részében megemlékeznek 1956-ról, Mindszenty Józsefről, a deportálásokról, de a rezsim bukásáról is. Részt vett a magyar vonatkozású tárlat kialakításában Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettese, akit a múzeum létrejöttéről és a kiállításról kérdeztünk.
Az amerikai főváros központjában lévő múzeumi épület földszintjén kiállítótér és könyvtár, az emeletén pedig konferenciaterem kapott helyet. A magyar és a lengyel kormány támogatásával, valamint kisebb részben más forrásokból és internetes adománygyűjtéssel létrejött múzeum Magyarországról szóló tárlatrészeinek kialakításában, lektorálásában részt vett Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke és Máthé Áron elnökhelyettes is.
Máthé Áron az Indexnek elmondta: 2003-ban, amikor még a Terror Háza Múzeumban dolgozott, Lee Edwards, a konzervatív politikai filozófia amerikai professzora látogatást tett náluk, akit Schmidt Mária is fogadott. Edwards professzor akkor elújságolta, hogy az alapítványával múzeumot hoznának létre Washingtonban, amelyet a kommunizmus áldozatai emlékének szentelnének. Konkrétumokról akkor még nem esett szó, csak egy online, virtuális múzeumról.
Pár év múlva viszont nagy lépést tettek előre, hiszen a professzor és alapítványának munkatársai
magyar támogatással emlékművet állítottak Washingtonban a kommunizmus áldozatainak.
Az amerikai kongresszus tudniillik még 1993-ban törvényt fogadott el, hogy a kommunista diktatúra áldozatainak emlékmű épülhet a fővárosban. A republikánusok és a demokraták által egyaránt támogatott törvény nyomán alakult meg Lee Edwards elnökletével a Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Alapítvány, amely csaknem egymillió dollár magánadományt gyűjtött össze a szoborállításra. Az alapítvány az emlékmű mellett az amerikai holokausztmúzeumhoz hasonló intézményt is szeretett volna létrehozni, ám az ehhez szükséges mintegy százmillió dollárt nem sikerült összegyűjteni.
Mindenki rokonszenvezett velünk, valódi támogatást annál kevesebbet kaptunk
– kommentálta utóbb a történteket Lee Edwards.
A kommunizmus áldozatainak emlékművét, a Capitoliumtól nem messze elhelyezett köztéri szobrot, egy fáklyát tartó nőalakot 2007 nyarán avatták fel. Az avatási ünnepségen beszédet mondott George Bush amerikai elnök és a magyar származású Tom Lantos, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke is. A három méter magas bronzalkotás annak a nagy méretű fehér szobornak a kicsinyített mása lett, amelyet 1989-ben kínai diákok emeltek a Tienanmen téren, és amelyet kínai harckocsik a demokratikus mozgalom vérbe fojtásával leromboltak. A szabadság istennőjének Tienanmen téri szobrát egyébként a New York-i Szabadság-szoborról mintázták.
A washingtoni székhelyű alapítvány számításai szerint a kommunista önkényuralmi rendszerek százmillió ember életét követelték az egykori Szovjetuniótól Lengyelországon, Románián és Kínán át Kubáig, Észak-Koreáig. Kína diktátorai 65 millió embert mészároltak le, a Szovjetunióban húszmillióan pusztultak el. Edwards A kommunizmus fekete könyvében közreadott adatokkal egyezően megemlítette: a kommunista diktatúrák több áldozatot követeltek, mint a XX. századi háborúk együttvéve. Észak-Koreában és Kambodzsában két-két millióan, Afrikában 1,7 millióan, Afganisztánban másfél millióan, Vietnámban egymillióan haltak meg, az egykori kelet-európai kommunista államokban szintén egymillióra tehető az áldozatok száma. Ezt összességében – némileg pontatlanul – „kommunista holokausztnak” is nevezték.
2007 után csaknem másfél évtized telt el, amíg a remélt múzeum megvalósulhatott. Igaz, jóval szerényebb méretekben, de ˗ ahogy Máthé Áron fogalmazott – ez nem is az első lépés, inkább – történelmi iróniával szólva – „nagy ugrás”. Hiszen a világon Közép-Európán kívül nem sok helyen van múzeum a kommunizmus rémtetteiről, az áldozatokról és a szabadságharcosokról. Jóformán egyáltalán nincs ilyesmi, s az különösen nagy dolog, hogy Washingtonban nyílhatott meg most ez a kiállítás, hiszen Amerikában a történeti múlt kapcsán komoly viták dúlnak.
Kérdés, hogy a társutas örökséget meg nem tagadó Nyugat-Európában egyáltalán létrejöhetett volna-e ez a múzeum
– jegyezte meg a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettese, hiszen szerinte a brüsszeli Európai Történelem Háza – mondhatni az Unió „hivatalos” történeti központja – nem teljesen ilyen narratíva szerint mutatja be az eseményeket.
A júniusban megnyitott washingtoni múzeum Magyarországról szóló részében képek, idézetek, tájékoztató szövegek, adatok kaptak helyet a kommunizmus állami szintű létrejöttétől egészen 1990-ig, a rendszerváltozásig, kitekintéssel természetesen 1919-re is. Máthé Áron szerint a kiállításon kiemelt szerepet szántak az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak, Mindszenty József alakjának, a deportálásoknak, a vasfüggönynek, de a rezsim bukásának, az 1989-es határnyitásnak is.
A Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettese megdöbbentőnek nevezte, hogy a múzeum megnyitása legfeljebb egy mínuszos hír volt az amerikai országos sajtóban. Pedig a megnyitás előtt Andrew Bremberg, az Alapítvány operatív vezetője sajtóbejárást is tartott. Arra a kérdésre, hogy mivel magyarázza ezt az érdektelenséget, Máthé Áron kifejtette:
Az a benyomásom, hogy addig érdekes beszélni a kommunizmusról, amíg alatta Oroszországot vagy Kínát lehet érteni, de ahogy kiderül, hogy más országokban is rengeteg áldozata volt a kommunista diktatúrának, valahogy olyan nemszeretemmé válik az ügy a mainstream média számára. Vagy amikor arra figyelmeztet a velünk megtörtént múlt, hogy a Nyugaton beszüremkedő, lopakodó kommunista ötletekről, mozgalmakról is nyíltan ki kell mondani, mit akarnak.
A múzeumba ingyenes a belépés, de adományokat szívesen fogadnak.
(Borítókép: A washingtoni Kommunizmus Áldozatainak Múzeuma. Fotó: Voc Museum)