Index Vakbarát Hírportál

Most kifütyülték Orbán Viktort, de volt már hajtépés is

2022. július 23., szombat 13:08

Orbán Viktor szombaton beszédet mondott Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Alighogy elkezdte kifejteni nézeteit, a tömegből füttyszó hangzott fel, román tüntetők maroknyi csoportja emellett bekiabálásokkal próbálta megzavarni a magyar miniszterelnököt. Ilyen jellegű akcióra már 2017-ben is akadt példa.

A mostani esetnél a rendezvény biztonsági szolgálata és a csendőrség lassan reagált, pár perc késés után kérték meg a tüntetőket, hogy hagyják el a helyszínt. Miközben a kijárat felé kísérték őket, némi lökdösődés is kialakult, írja a Maszol. Mielőtt arrébb tessékelték volna őket, a tüntetők egy feliratot is felmutattak, amin az volt olvasható: Van, ami örök: Erdély román föld.

A miniszterelnök legfontosabb gondolatait ebben a cikkben lehet visszaolvasni.

Évekkel ezelőtt, egészen pontosan 2017-ben egy lövétei lány próbálta megzavarni Orbán Viktor beszédét Tusványoson. Az egyedül érkező nőt a hajánál fogva teperték a földre, majd egy biztonsági ember a kezét hátracsavarva kivezette a fesztivál területéről. A tüntető azt mondta, hogy Orbán Viktor korlátlan pénzből mondja a propagandáját, többek közt ez ellen tiltakozott.

Orbán Viktor a 2017-es tusványosi beszédében leszögezte, hogy létezik egy Soros-terv, ami négy pontból áll, ezek a következők:

Leteperték az Orbánt kifütyülő lányt Tusványoson

A miniszterelnök – aki a visegrádi négyek megerősödését is éltette abban az évben – akkori beszédében hozzátette: „Ha Európa jövőjéről beszélünk, akkor először azt a mondatot kell kimondanunk, hogy ahhoz, hogy Európa élni tudjon, és Európa az európaiaké maradjon, először is az Európai Uniónak vissza kell nyernie a szuverenitását a Soros-birodalommal szemben.”

(Borítókép: Orbán Viktor 2022. július 23-án Tusnádfürdőn. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok