Index Vakbarát Hírportál

Soltész: A vidékiek továbbra is számíthatnak a kormány támogatására

2022. július 23., szombat 13:25

A vidéken élő emberek továbbra is számíthatnak a kormány támogatására – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Paszabon, a megújult játszótér átadásán.

„Amikor összefogásról beszélünk, akkor az egész nemzetről beszélünk” – mondta köszöntőjében Soltész Miklós, hozzátéve, ezért is fontos, hogy a Magyar Falu Programon keresztül minél inkább segítsék a kistelepülések lakóit.

Kitért arra, hogy a program keretében

az elmúlt négy évben mintegy 23 ezer pályázatot támogattak szerte az országban, több mint 280 milliárd forint értékben.

Ebből a támogatásból részesült Paszab és a közelben sok más település is – tette hozzá.

„Ennek eredménye, hogy itt, Paszabon, egy 1300 lelket éppen hogy meghaladó településen több mint 90 millió forintért megvalósultak civil rendezvények, játszóterek épülnek, temetők újulnak meg, útpályázat és sok más ingatlanberuházás is történt” – sorolta.

Soltész Miklós jelezte, azért fogadta el ismét a meghívást ebbe a térségbe, mert látta az emberek mindennapi küzdelmét és azt is, hogy „adott esetben sokkal nehezebbnek tűnő életkörülmények között is boldogok tudnak lenni, és az összefogást gyakorolni tudják”, amit a politikus nagy értéknek tart.

„Sokan ezt nem látják, adott esetben egyes budapesti politikusok vagy a fővárosban vitézkedő fiatalemberek” – fogalmazott. Hozzátette: „Mi szeretjük és értéknek tartjuk a vidéki életet.” A vidéken élő emberek pedig továbbra is számíthatnak a kormány támogatására.

Rovatok