Már nem jelenik meg nyomtatott formában a Magyar Hírlap, a Mediaworks több – köztük a Figyelő és a Világgazdaság – szerkesztőségét is leépítette, két nyomdát pedig bezárt, a 168 Óra átalakult. Mit üzennek a Magyar Hang főszerkesztőjének ezek a sajtópiaci hírek?

Elsősorban azt, hogy talán a NER-nek nem kellett volna mindent lenyúlnia, ezek ugyanis korábban jól működő szerkesztőségek voltak, piacilag is értelmezhető példányszámokat produkáltak. Miután a hatalom maga alá gyűrte, szakmailag tönkrementek, ezt jelezték a példányszámok, illetve a nézettség. Több szerkesztőség történetének végére most került pont.

Amikor minket kirúgtak a Hír TV-től, akkor a nézettség szinte egyik napról a másikra megfeleződött. Ugyanez történt a nyomtatott lapok piacán, amire a korábban patinás Magyar Hírlap története is rávilágít. Ugyanakkor nem lehet a most tapasztalt mélyrepülésből azt a következtetést levonni, hogy a nyomtatott sajtónak leáldozott, hiszen például Szlovákiában, Csehországban vagy épp Ausztriában a mienknél lényegesen jobbak a számok. 

A szerkesztőségek vállalt értékrendje befolyásolja a magyar sajtópiaci érvényesülésüket?

Nem az a probléma, hogy egy lapnak van karaktere, jól érzékelhető irányultsága, sőt még az sem, ha világossá teszi, hogy melyik politikai közösséget támogatja, hisz így is lehet minőségi alapon újságot vagy műsort készíteni. A gond ott kezdődik, amikor a közölt anyagokból teljesen kiveszik a kritika, és az adott szerkesztőség egy politikai irány önálló gondolat nélküli szócsövévé válik. Ez ugyanis rendszerint oda vezet, hogy a szóban forgó lap nem lesz képes azt a szakmai minőséget elérni, amit az olvasói – korábbi tapasztalataik alapján – elvárnak tőle. 

Ez talán a 168 Órára nem áll…

Annak az első átalakítása nyilvánvalóan egy egyházi közösség céljait szolgálta, miközben értelmiségi olvasóközönsége világosan látta, hogy mi zajlik a háttérben, az ilyen jellegű világnézeti átfordításban pedig nem volt partner. Hiába történt meg tehát a lap ráncfelvarrása, hiába készítettek egy egyébként ízlésesen kinéző lapot, ez önmagában nem feledtette az irányváltást eredményező mögöttes szándékokat. Ennek az újságnak korábban tízezer körüli példányszáma volt. Erről a szintről nem zuhan be hónapok alatt harmadára-negyedére az eladása pusztán a nyomtatott lappiac hanyatlása miatt.

A Magyar Hangot döntően a korábbi Magyar Nemzet újságírói készítik. A 2018-as távozást követően azért itt is történt hangsúlyváltás. Ez hogyan befolyásolta a lap olvasóközösségét?

Lapunk már az indulásakor a nyomtatott hetilappiac második legolvasottabb orgánuma lett, és ezt a pozícióját azóta is őrzi. Tartjuk a 11 ezer fölötti példányszámot. Azt azonban kár lenne tagadni, hogy az áprilisi választások eredménye minket is megütött. Letargia lett úrrá mindazokon, akik nem a mostani kormánypártok győzelmét akarták. Ez a mi olvasóink lapvásárlási hozzáállásában is megnyilvánult, de tegyük hozzá, hogy a Fidesz elkötelezett hívei általában nem vesznek újságot. Ezt mutatják a KESMA-lapok eladási számai.

A Magyar Hang által elkönyvelt csökkenés számszakilag ugyan nem jelentős, de egy olyan kis kiadónál, ahol minden forintnak megvan a helye, a legcsekélyebb visszaesés is nagyon érezhető. Ezért van, hogy a NER lapjainál benyelt arányú olvasói veszteséget a Magyar Hang nem élné túl.

Honnan származik a bevételük?

A pénz elsöprő többsége abból származik, hogy eladjuk a nyomtatott lapot. Hiába vagyunk számottevő szereplői a magyar sajtópiacnak, reklámbevételünk lényegében nincs, szinte csak a Google által az oldalunkra generált hirdetések tekinthetők ennek. 

Ez azért ellentmond az egészséges piaci logikának.

Csakhogy Magyarországon már nem beszélhetünk piaci logikáról, hiszen ez az ország már régen nem klasszikus demokrácia. Olyan országban élünk, ahol konkrétan megfenyegetnek fesztiválszervezőket, hogy ne engedjék be a Magyar Hangot az eseményükre a háromszor három méteres kis sátrával. Korábban jelen lehettünk a két legnagyobb kulturális fesztiválon, de tavaly már írásba is adták a rendezőik, hogy inkább ne menjünk, mert akkor milliós támogatásmegvonásban részesülnek. Hogy ez nem légből kapott állítás, azt az jelzi, hogy az egyikük már kapott is ezért ilyen jellegű büntetést. 

Ugyanez igaz a hirdetésekre is. Több nagy cég illetékese nem hivatalosan, de elárulta nekünk, hogy biztosan nem lesz a lapunkban hirdetésük, hiába tudják, hogy ott elérnék értelmiségi célközönségüket. 

Azt tudják, hogy kik olvassák a Magyar Hangot?

Teljesen vegyes az összetétel. Vizsgálatunk szerint olvasóink fele 55 év alatti, de rendezvényeinken nagyon sok 35 év alatti fiatal is feltűnik, ez számunkra is pozitív meglepetés. Látható, hogy a kritikus konzervatívtól a liberális gondolkodókig széles a spektrum. Sokan azt is elárulják, hogy cikkeink egy részével nem is értenek egyet, de a lap minősége miatt velünk tartanak. 

Néhány héttel ezelőtt az újság mégis nyári mentőakciót hirdetett, új előfizetőket toboroznak. Mennyire kritikus a lap helyzete?

Az olvasói fásultságról már volt szó. A helyzetünket azonban az is nehezíti, hogy borzasztóan elszabadultak az árak, a térség országai között pedig sehol nem veszítettek értékükből a helyi fizetőeszközök olyan drámai mértékben, mint a forint. Ez azt jelenti, hogy egyfelől kénytelenek vagyunk kifizetni a tavalyi árhoz képest egyharmadával megnövekedett papírárat, másfelől a lap kinyomtatásáért euróban kell fizetnünk, a Magyar Hangot ugyanis Szlovákiában nyomják.

Nem találtak erre alkalmas magyar nyomdát?

Nálunk az a helyzet, hogy a nyomdák vagy technikailag nem képesek ilyen újságot kinyomtatni, vagy – és talán ez az érdekesebb – nem vállalják, hogy leszerződjenek velünk.

Miért nem?

Ennek egész egyszerűen politikai okai vannak. Amikor a Magyar Nemzet leállt, és mi elkezdtük az új lapot, az akkori nyomda vezetője kerek perec megmondta, hogy nem fogják kinyomtatni az újságunkat. Ez a nyomda azóta a kormány érdekeltségébe tartozó Mediaworks tulajdonába került, mint ahogy az országban már – néhány kivételtől eltekintve – az összes nyomda.

Mi a nyomtatott újság eladásából élünk, ezért az az egyetlen túlélési esélyünk, ha újabb olvasókat szerzünk, ezért hirdettünk mentőakciót. Abban bíztunk, hogy a választások után elszenvedett öt-nyolc százalékos olvasói veszteség visszaszerezhető. Mára sikerült is visszaállni a választások előtti szintre. Ezzel békeidőben elketyegünk, de minden hónapban újabb és újabb kihívások elé állítanak bennünket. Most például itt a katás vállalkozók lenullázása, ami a mi külsős szerzőinket is érinti.

Nálunk is vannak olyan külsősök, akik egy hónapban – írd és mondd – keresnek összesen nyolcezer forintot egy hónapban, mert csak egy cikket adtak le. Azt még nem látjuk, hogy miképpen teremthető törvényes jogalap arra, hogy bért lehessen fizetni nekik. A bérszámfejtés meg elképesztő pluszteher lesz mindenhol a könyvelőknek, ahol sok emberrel dolgoznak akár aprópénzért. 

Hogy lehet az, hogy egy 35 fővel dolgozó, országos megjelenésű lapnak egy betéti társaság a kiadója?

Amikor egyik napról a másikra kirántották a lábunk alól a szőnyeget, kellett egy cég, amely vállalja ezt a feladatot. Az Alhambra Press Bt.-t 2003-ban kényszervállalkozóként hoztam létre azért, hogy számlaképes legyek. Évekig nem is működtettem, de 2018-ban újra szerepet kapott, mivel nem voltunk olyan szerencsések, hogy egy milliárdos nagy kiadó vagy sajtóbefektető beállt volna mögénk.

Fel sem merült, hogy Simicska Lajos továbbvigye a kiadványt?

Ennek abban a politikai és gazdasági környezetben semmilyen realitása nem volt, de más befektető megjelenésében azért egy ideig bíztunk. Nem érkezett ilyen, mi pedig tudomásul vettük. Most már – köszönjük szépen – így is megvagyunk. Négy és fél év alatt sokat tanultunk, már tudjuk, hogy nincsenek olyan amerikai nagybácsik, akik mögöttes szándék nélkül vennének lapot. Nekünk ma már csak egy dolog fontos, hogy legyenek olvasóink, és szeressenek minket.

„Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Strasbourgban, a Sargentini-jelentésről szóló vitában. Egy akkor frissen indult lap főszerkesztőjeként mit érzett e mondatot hallva?

Egyszerre nevetséges, gátlástalan és cinikus állításnak éreztem, de nem okozott meglepetést. Egy olyan országban élünk ugyanis, ahol az ország egyik legjelentősebb nyomtatott lapjának indulása óta egyetlen vezető kormánypárti politikus (Győr és Székesfehérvár polgármestereit leszámítva) nem adott interjút. Nemcsak miniszterek, de országgyűlési képviselők sem fogadják a megkereséseinket, a minisztériumok még olyan technikai jellegű kéréseinkre sem válaszolnak, mint például hogy hány aktív ágy van Vas megyében. A Kormányinfóra nem engedik be a munkatársunkat, a potenciális hirdetőinket megfélemlítik, olyan környezetet teremtenek, amiben a partnereink jobbnak látják, ha nem közösködnek velünk. 

Feltételezése szerint mi lehet ennek a hozzáállásnak a hátterében?

A Fidesz – egyéb területek mellett – médiafelületeket is szeret sajátjának tudni, ezért úgy tesz, mintha az ő irányítása alatt állna. (Persze sok esetben már áll is.) Régóta így gondolkodtak a Hír TV-ről, a Magyar Nemzetről, a Lánchíd Rádióról, miközben 2015 előtt bőven jelentek meg kritikus hangvételű anyagok például az említett lapban. Ezzel együtt úgy tűnt, ezek a médiumok a rendszeren belül vannak. Mi ebből a körből kiléptünk, mert nem akartunk tovább részt venni benne, ezt viszont a körön belüliek és a szálakat mozgatók megbocsájthatatlan árulásnak élték meg, ezért ott vágnak alánk, ahol csak lehet.

Alapvetően milyen értékrendet képvisel a Magyar Hang?

A skatulyázást szeretnénk elkerülni, ezért azt mondanám, hogy nem pártpolitikához, sokkal inkább a polgári eszményekhez ragaszkodó értékrendet érzünk magunkhoz közel állónak. Ez azonban a jelenlegi hatalmat nem érdekli, nehéz felsorolni is, mi mindennek bélyegeztek már bennünket az elmúlt években. Voltunk sorosisták, jobbikosok, momentumosok, márki-zayisták. Ez a címkézés olyan hatalomtechnikai eszköz, amivel megpróbálnak olyan pozícióba beszorítani bennünket, ami egy másik közösség számára meglehetősen elutasított. Azt gondolom, a polgári jelző kellően vonzó ahhoz, hogy a különböző értékrendeket valló, de a másikat tisztelő emberek jó szívvel körénk gyűlhessenek.

Ezeknek a hangoknak a megjelenése teszi igazán színessé a Magyar Hangot. Egyébként egy újság feladata nem az, hogy megszabja, melyik pártot kell támogatni a választásokon, sokkal inkább a hatalom ellenőrzése, adott esetben az arroganciájának bemutatása. 

Ha már ez szóba került: azt tudják, hogy kinek köszönhetik a Kormányinfókról való kitiltást?

Mivel a kérdéseinkre sosem kapunk kormányzati választ, csak arra hagyatkozhatunk, amit egyetlen alkalommal a Garibaldi utcában az autójától az épület ajtajáig vezető útja alatt megtudtunk Gulyás Gergelytől. Akkor azt mondta, hogy erről Kovács Zoltán döntött. Erről én nem vagyok meggyőződve, de fogadjuk el.

Ezenkívül egyszer Brüsszelben Navracsics Tibor válaszolt a kérdésünkre, kijelentve, hogy az úgynevezett gyermekvédelmi törvénynek valójában semmi köze nincs ahhoz, hogy Magyarország megkapja-e a neki járó uniós forrást vagy sem. A kormányzattal folytatott kommunikációnknak nagyjából ennyi a négyéves mérlege.

Hogyan éli meg a szerkesztőség ezt a fajta információs karantént?

Ezzel együtt lehet élni, hiszen a Magyar Hang fő profilja a társadalomábrázolás, a riport, amit meg lehet csinálni a hatalom közreműködése nélkül is. Persze ez is egyre nehezebb, mivel a végekre is elér már a központi hatalom keze, így a helyi rendőrparancsnok, iskola- és kórházigazgató sem beszél az épp ott és akkor aktuális helyzetről, mivel ezt a felettes szerv engedélyhez köti. Engedélyt pedig többnyire nem kapnak.

Volt, hogy közérdekű adatigényléssel kísérleteztünk, máskor adatokért pereskedtünk, de nyilván nem lehet minden adatért bíróságra menni. Arról nem is beszélve, hogy ha nyerünk a bíróságon, az is nekünk kerül pénzbe, mert az ügyvédi költséget ki kell fizetnünk. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság pedig minket perelt be, amikor egy cikksorozatunk megbuktatta a vezetőjét. Nem kevesebb mint 12 pert indítottak ellenünk. Mindet megnyertük. Mészáros Lőrinc és Tiborc István érdekeltségeivel is számos rendőrségi és bírósági ügyünk volt, szóval szeretnek minket perelni, feljelentgetni.

Ez viszont azt is jelenti, hogy kormányzati körökben is sikerült stabil olvasókat szerezniük.

Úgy tűnik, igen, mert amikor valamit kifogásolnak vagy ki szeretnének egészíteni, akkor még a kabinetiroda is képes e-mailt küldeni a szerkesztőségünknek. Technikai akadály tehát nincs, bízunk abban, hogy idővel sikerül majd ezt a kommunikációt kétirányúvá fejleszteni.

Milyen reményeket fűz a Magyar Hang és a kormányzat viszonyának normalizálódásához?

Amíg a hatalom ennyire magabiztos, és képes ilyen mélységben ellenőrizni a közügyekben részt vevőket, addig semmi nem ad okot optimizmusra. Emlékszünk, először 2014-ben hallhattuk, hogy eddig volt az építkezés, de mostantól jön majd a konszolidáció, tesznek majd gesztusokat, az okozott sérelmeket valahogy kompenzálják. Ma is várjuk, bár már világos, hogy ezek teljesen ellentétesek Orbán Viktor hatalomfelfogásával. Hogyan is lehetne kompenzálni tönkretett, kibelezett, végül bezárt szerkesztőségeket? Emberi életek mentek rá arra, hogy a kormányzat képtelen volt civilizált normák szerint működni. Nem kell bonyolult dolgokra gondolni: ha megkérdezik az embert, a feltett kérdésekre tisztességes válaszokat ad. Ilyen egyszerű ez.

Meddig bírják még a nyomást? Kitartanak újságjuk mellett az olvasók?

Az elmúlt négy és fél év azt mutatja, hogy igen. Ez egy aktív közösség, sokukkal vagyunk személyes kapcsolatban.

Ezzel együtt azt mondom, hogy egy újságnak, rádiónak, televíziónak nem lehet az a célja, hogy politikai változást kényszerítsen ki, sem az, hogy hatalmat betonozzon be. Aki azonban azt gondolja, hogy a most regnáló hatalommal a megismertnél civilizáltabb politika elképzelhető, az nem ezen a bolygón él. 

Frissítés: Cikkünk korábbi verziójában tévesen írtuk, hogy a 168 Óra hetilapból időszaki lappá alakult át. A pontatlanságért elnézést kérünk.

(Borítókép: György Zsombor. Fotó: Szollár Zsófi / Index)