Index Vakbarát Hírportál

Áthívta ismerősét egy balassagyarmati nő, hogy hátba szúrja

2022. július 26., kedd 09:18

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 44 éves nővel szemben, aki otthonában összevesztett látogatójával, végül kést használva kergette el őt.

Késsel zavarta el balassagyarmati otthonából a látogatóját, akit a nő 2021 márciusában hívott át magához – derült ki az ügyészség szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből.

Egy régi ismerős gyanútlanul beszélgetésbe elegyedett a vendéglátójával, ami közben nézeteltérés támadt köztük, ezért a nő elküldte, majd egyre idegesebben, egy késsel a kezében kilökdöste őt a kapun. Az 51 éves férfi hazaindult, ekkor a vádlott dühében a neki már hátat fordító férfit a kést tartó kezével kezdte ütni, melynek során hét alkalommal is megsebezte őt.

Mellé állt a szerencse

A férfi felületes sérüléseket szenvedett, azonban a súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülések elmaradása csak a szerencsének volt köszönhető.

A büntetlen előéletű nő ellen az ügyészség súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat, vele szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a bíróság a bűnjelként kezelt kést kobozza el, emellett az eljárás során keletkezett közel 200 ezer forint bűnügyi költséget fizettesse meg vele.

Rovatok