A romániai magyarok négy prominens képviselője is csatlakozott azokhoz, akik elfogadhatatlannak tartják a magyar miniszterelnök szombaton elhangzott beszédének egyes elemeit. Tiltakozásuk nyomatékosítására petíciót is indítottak.
„Elhatárolódunk a rasszista beszédtől!” – írta négy erdélyi értelmiségi, akik ennek nyomatékosítására petíciót is indítottak – közölte a Főtér. Mint írják, Eckstein-Kovács Péter egykori RMDSZ-politikus, Fosztó László és Magyari Nándor László szociológus, valamint Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója a Pluralizmus Erdélyben kezdeményező csoport nevében úgy gondolja: vissza kell utasítani azt a hangnemet, amelyet Orbán Viktor idei tusványosi előadásán használt, mert az fajelméleti, rasszista fejtegetés volt.
Emberi »fajok« nem léteznek, hiszen mindahányan a Homo sapienshez mint egységes fajhoz tartozunk. A Nyugat hanyatlásának víziója, amelyet a beszéd fölvázolt, ahol »kevert fajú« poszt-Nyugat áll szemben a közép-európai nemzetállamok nem keveredő népességével, a második világháborúhoz és a holokauszthoz vezető korszak retorikáját idézi föl
– olvasható a petícióban, amely szerint ilyen tartalomnak és beszédmódnak nincs mit keresnie az erdélyi magyar nyilvánosságban.
A kezdeményezők felróják az RMDSZ-nek és „az erdélyi magyar média túlnyomó részének”, hogy hallgatnak az ügyben, ez pedig nem szolgálja a romániai magyarok érdekeit. Azt szeretnék elérni, hogy szólaljanak meg az RMDSZ vezetői, és „határolódjanak el Orbán Viktor előadásának fajelméleti, rasszista érvelésétől”.
A most indított petíciót eddig közel háromszázan írták alá.
Amint arról az Index is beszámolt, Orbán Viktor szombaton Tusványoson úgy fogalmazott:
Az internacionalista baloldalnak van egy csele, egy ideológiai cselvetése: az az állítás, az az állításuk, hogy Európában eleve kevert fajú népek élnek. Ez egy történelmi és szemantikai szemfényvesztés, mert összekever különböző dolgokat. Ugyanis van az a világ, ahol az európai népek összekeverednek az Európán kívül érkezőkkel. Na, az kevert fajú világ. És vagyunk mi, ahol Európán belül élő népek keverednek össze egymással: mozognak, munkát vállalnak meg átköltöznek. Ezért például a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem egész egyszerűen a saját európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke. És amikor szerencsés a csillagállás és jó a széljárás, akkor ezek a népek ráadásul egy ilyen hungaro-pannon mártásban össze is olvadnak, egy saját, új európai kultúrát hozva létre. Ezért harcoltunk mindig. Egymással hajlandók vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni, ezért harcoltunk Nándorfehérvárnál, ezért állítottuk meg a törököt Bécsnél, és ha jól gondolom, akkor ezért állították meg a franciák még a régi időkben Poitiers-nél az arabokat.
Az elhangzott mondatok nagy port vertek fel, hatásukra lemondott Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija, Köves Slomó szerint kifejezetten szerencsétlen szóhasználat volt „fajok keveredéséről” beszélni, hiszen Isten minden embert a maga képmására teremtett. A Mazsihisz is kifogásolta Orbán Viktor tusványosi beszédét, azt írták: a miniszterelnök szóhasználata élesen szembemegy azzal a gyakorlattal, amely eddig a zsidó közösség számára európai összehasonlításban is egyedülálló biztonságot jelentett.
(Borítókép: Eckstein-Kovács Péter 2012. augusztus 29-én Bukarestben. Fotó: Baranyi Ildikó / MTI)