Index Vakbarát Hírportál

MEOSZ: Az új kataszabályozás a mozgáskorlátozott vállalkozókat is hátrányosan érinti

2022. július 27., szerda 12:55

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) azt kéri a kormánytól, hogy a mozgáskorlátozott vállalkozók, valamint a fogyatékos embereket ellátó intézményeknek szolgáltatást nyújtó szakemberek a jövőben is a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) szabályai szerint adózhassanak és számlázhassanak.

A szervezet javaslatot tett a súlyosan fogyatékos embereknek járó adókedvezmény kiterjesztésére, vagy más kedvezmény biztosítására is, valamint szorgalmazza, hogy az alacsonyabb éves jövedelemmel rendelkező, megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő adózók a tényleges jövedelmükhöz igazodó társadalombiztosítási járulékot fizethessenek, vagy közterheik egyéb módon csökkenhessenek.

A MEOSZ szerint az új kataszabályozás a civil szervezeteket is hátrányosan érinti,

eddig ugyanis a fogyatékossággal élő embereknek nyújtott támogató, fejlesztő vagy egészségügyi szolgáltatásokra nem kellett teljes állásban szakembert foglalkoztatniuk,

azt igényeikhez mérten a kata szerint adózó pszichológusok, gyógypedagógusok, logopédusok, gyógytornászok biztosították.

Ezért a szervezet azt is kéri a kormánytól, hogy ezek a szakemberek továbbra is kataadózóként számlázhassanak a civil szervezeteknek, valamint a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekeket és felnőtteket ellátó egészségügyi, köznevelési és szociális intézményeknek.

A MEOSZ rezsivédelmet is kér a kormánytól

Egyik múlt heti cikkünkben olvashatnak arról is, hogy a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége rezsivédelmet is kér a kormánytól a fogyatékossággal élő embereket ellátó civileknek. A szervezet szerint veszélybe kerültek a fogyatékossággal élő emberek ellátásáról gondoskodó egészségügyi és szociális alap-, illetve szakellátást működtető, valamint köznevelési intézményt fenntartó civil szervezetek szolgáltatásai.

Rovatok