Index Vakbarát Hírportál

Első alkalommal várják koreai programokkal az érdeklődőket a Művészetek Völgyében

2022. július 27., szerda 21:33 | aznap frissítve

Filmvetítéssel, felolvasással és K-pop-workshoppal várja az érdeklődőket első alkalommal vasárnap a Koreai Kulturális Központ a Művészetek Völgyében, Kapolcson.

A Koreai Kulturális Központ szerdai közleménye szerint az érdeklődők a kulturális intézet délelőtti workshopján a BTS Dynamite című dalának koreográfiáját tanulhatják, amelyben a LikeOn Productions táncosai lesznek a segítségükre – írja az MTI.

Déltől A királyi szabó című történelmi drámát vetítik a Filmio Pajta Mozgóban. Li Von-szok (Lee Won-suk) rendező 2014-es alkotása a királyi udvarban dolgozó két szabó rivalizálásának történetét meséli el a Csoszon-korszakban.

A tájékoztatás szerint a fesztiválon a kortárs koreai irodalommal is megismerkedhet a közönség. Vecsei H. Miklós színművész két ismert dél-koreai szerző szövegeiből olvas fel délután fél négytől a kapolcsi evangélikus templomban. 

Rovatok