Index Vakbarát Hírportál

Valamennyi bennragadt diplomát kiadhatják az új nyelvvizsgatörvény miatt

2022. július 29., péntek 15:06

Idén már nem rendelt el a kormány nyelvvizsga-amnesztiát, de a törvény változása miatt mégis kiadhatják a diplomákat az egyetemek.

Ha megjelenik a nyelvvizsga-kötelezettség eltörléséről szóló rendelet, kiadhatóvá válnak a korábban nyelvvizsga hiányában beragadt diplomák is – mondta el az Eduline-nak Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke. Ez idén nyolc-tízezer hallgatót érinthet.

A részletszabályok még nem nyilvánosak, de az már most biztos, hogy nyelvvizsga nélkül akkor kaphatják majd meg az idén végzettek a diplomájukat, ha az adott egyetem vagy főiskola nem rendelkezik másképp, vagyis nem köti továbbra is nyelvvizsgához a diplomakiadást. 

Csák János kulturális és innovációs miniszter csütörtökön azt jelentette be, hogy ezentúl az egyetemek és főiskolák jogkörébe kerül annak eldöntése, hogy milyen szintű nyelvtudáshoz kötik a diploma kiadását.

A jelenlegi szabályok alapján az alapszakos diploma megszerzéséhez legalább egy B2-es, vagyis középfokú nyelvvizsga kell, több képzésen − például a népszerű gazdasági BSc szakokon − emellett egy szaknyelvi vizsgát is kell tenni.

(Borítókép: Egy hallgató átveszi diplomáját Budapesten. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)

Rovatok