Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a Petőfi Rádió dj-je

2022. július 29., péntek 14:00

53 éves korában meghalt a Petőfi Rádió legendás dj-je, művésznevén Peter Sharp.

Magyarország egyik legkiemelkedőbb dj-je, Zoltán Péter génjeiben hordozta a szakmát, ugyanis zenész családból származott: édesapja Magyarország legismertebb dixieland zenekarának, a Benkó Dixieland Bandnek volt a trombitása. Zoltán Péter már nyolcéves korától zongorázni tanult a zeneiskolában – a kezdetekkor még csak klasszikust.

Később konzervatóriumba is járt, amelyet szintén klasszikus zenével indított zeneszerzés és zongora tanszakon. Ezután érkezett az életébe a jazz – ahogy egy interjúban mondta –, a lazulás. A tanulás mellett azonban már igen hamar dolgozni kezdett: 17 éves korától lelkesen szervezte a saját estjeit – írja a Petőfi Rádió

1990-től sorban érkeztek a rezidensi felkérések, előbb a legendás Excaliburtól, majd a máig sikerrel működő siófoki Palace Dance Clubtól, a KÖZGAZ DC-től és a High Life-tól. Emellett a Flörtben is rendszeresen játszott. 1996-tól olyan híres márkák dj-arca lett, mint az Energie, a Smith’s, a Uniform, a Gas, a Replay, a Levi’s, a Coca-Cola, így látogatta sorra Magyarország klubjait. A kilencvenes évek második felére már méretes rajongótáborra tett szert a országban. 

Rádiós pályafutásának köszönhetően tovább nőtt az ismertsége és a népszerűsége is: 1998-tól a budapesti Roxy, 2001-től a Radio DeeJay műsorvezetőjeként is dolgozott. 2003-ban lett a TV2 zenei főszerkesztője, valamint a bécsi P3 Club és a nizzai the Club házigazdája. 2009-ben saját stúdiót és kiadót alapított, három éven keresztül pedig heti talk show-t vezetett a Lounge Radióban (később Code FM). 2012-ben megnyerte a TV2 Megasztár remixversenyét. Peter Sharp 2016 májusában vált a Petőfi Rádió esti mixműsorának rezidens-dj-jévé. 

Rovatok