Index Vakbarát Hírportál

Mostantól a nyugdíjasok is dolgozhatnak a közszférában

2022. július 30., szombat 13:13

Egy újabb kormányrendelet szerint ősztől a kormány engedélye nélkül foglalkoztathatók a nyugdíjasok a közszférában.

A háborús veszélyhelyzet miatt egy évre felfüggesztették azt a szabályt, amely szerint szüneteltetik a nyugdíjfizetést abban az esetben, ha a nyugdíjas keresete meghaladja az évi minimálbér 18-szorosát – írja a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet. 

Ez többek között vonatkozik a 

A rendelet 2022. szeptember 1-től 2023. október 31-ig lesz érvényben azokra, akik az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötték, és a teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkeznek, annak feltételével, hogy a jogviszonyra irányadó jogszabály a nyugdíjasként történő foglalkoztatást lehetővé teszi. Kiemelték: abban az esetben, ha a foglalkoztatás augusztus 31. után kezdődik, a kezdőnaptól számított egy évig érvényes. 

Született egy határozat is

Ám a veszélyhelyzethez nem kapcsolódóan született egy olyan kormányhatározat is, mely szerint a kormány véleményének kikérése nélkül foglalkoztathatóak szeptember 1-től egy évig a szociális, gyermekvédelmi vagy gyermekjóléti szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál, valamint köznevelési vagy szakképző intézményben azok, akik betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, és rendelkeznek a teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel.

(Borítókép: Egy nővér oltást készíti elő 2021. február 13-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok