Éppen ma száz éve, 1922. augusztus 1-jén hunyt el Bánki Donát magyar gépészmérnök, feltaláló és műegyetemi tanár. Csonka Jánossal együtt elsőként szabadalmaztatták a mai benzinporlasztó ősét. Ontotta magából a nagyszerű műszaki ötleteket: turbinát készített a kis esésű vízerőművekhez, hidraulikus szervokormányt a légi közlekedéshez, elsőkerék-meghajtású gépkocsit az egyszerűbb autógyártáshoz. Ehhez képest az automobilizmus atyja mégis élete végéig gyalog járt fel rózsadombi villájába.
Bánki Donát (eredeti neve Lőwinger Donát) 1859. június 6-án született a Bakony keleti lábánál, Bakonybánkon. Édesapja körorvos volt, aki az 1848-as forradalom kitörésekor fiatal házasként is jelentkezett a honvédségbe, ahol főorvosként egészen a fegyverletételig szolgált. Donát a hat gyermek közül negyedikként született. Elemi és alsó középiskolai oktatásban apja részesítette, többi testvéréhez hasonlóan. Az év végi vizsgákat Pápán tette le. Húszéves korában, már egyetemistaként magyarosította a nevét, és szülőhelye iránti tiszteletből választotta a Bánki nevet.
Donátot gyermekkorától érdekelték a gépek, technikai eszközök. Kedvenc foglalatossága volt például a helyi malomban a berendezés működését vizsgálni.
Családjában senkit sem lepett meg, amikor az érettségit követően a budapesti Műegyetemre iratkozott be, ahol elnyerte az egyetem százforintos pályadíját a gázmotorokról írt dolgozatával.
A gépészmérnöki diploma megszerzése után a Magyar Királyi Államvasúti Gépgyárban műszaki díjnok volt, majd tizenhét éven át (két év műegyetemi konstruktori munkásságot is beleértve) a Ganz és Társa Vasöntöde- és Gépgyárban dolgozott – kezdetben konstruktorként, később osztályvezetőként és nyolc évet főmérnökként.
Az első benzinmotoroknál az úgynevezett felületi porlasztást használták (azaz benzinen át szívták a levegőt a hengerek), így csak hozzávetőlegesen sikerült jó benzin–levegő keveréket előállítani. Bánki Donát és Csonka János (1852–1939) találták fel a mai porlasztó ősét, ahol a vákuum a fúvókából mindig arányos mennyiségű benzint szív a hengerbe. A karburátort 1893. február 11-én szabadalmaztatták. Ezzel a találmánnyal a benzinmotor megbízhatóan működő erőgéppé vált. Az emberek eleinte nagyon féltek a tűz- és robbanásveszélytől, olyannyira, hogy 1894-ben belügyminiszteri körrendelet kellett ahhoz, hogy megnyugtassák az aggódó „közönséget, illetve a községi elöljáróságokat”.
Bánkiék tehát 1893 elején adták be a szabadalmi kérelmüket Újítások petróleummotorokon címmel. Bár ez a szabadalom nem csak a karburátorról szólt, mégis egyértelműen bizonyította, hogy megelőzték a német származású Wilhelm Maybachot, aki „csak” 1893. augusztus 17-én kapott szabadalmi jogot Franciaországban. Az ő kérelme ellenben kizárólagosan a porlasztó szabadalmi jogait tartalmazta. Bár az elsőségről szóló viták azóta sem szűntek meg teljesen, kis idő múltán maga Maybach is elismerte levelében Bánkiék elsőbbségét.
A benzinporlasztó (karburátor) nagyot lendített a motor- és gépjárműgyártáson.
Még ugyanabban az évben elkészítették az első magyar motorkerékpárt és motorcsónakot, továbbá a kőbányai műhelyben elkezdték a gázkalapácsgyártást is.
A XIX. század végén kialakult hatalmas műszaki versenyre jellemző, hogy Bánki Donát egy év múlva, 1894-ben szabadalmaztatta az első nagynyomású robbanómotort, a saját korában méltán világhírű Bánki-motort, amelynél a robbanókeveréket a hengerbe porlasztott vízzel hűtötte le, és ezzel sikerült fokoznia a motor hatásfokát. Hamarosan azonban megjelent a konkurencia, és a küzdelemből a légbefúvással működő Diesel-motor került ki győztesen.
1898 végén nagy változás következett be Bánki életében. Addigi kimagasló tudományos és gépszerkesztői munkássága elismeréseképpen a Műegyetem meghívására a megüresedett gépszerkezettani tanszékre őt nevezték ki tanárnak. Pedagógus munkáját kiválóan látta el, nagy gondossággal készült fel minden előadására.
Nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a hallgatók felkészülését jegyzetekkel is segítse. Egyetemi tanári tevékenysége során a mérnökképzésben bevezette a laboratóriumi oktatást is.
Nem volt kimondottan jó előadó, előadásai kissé szárazak voltak, mivel szigorúan ragaszkodott a tárgyhoz. Biztos tudását és igényességét azonban hallgatói is elismerték, mivel állandóan figyelemmel kísérte a műszaki fejlődést, a belföldi és külföldi szakirodalomból szerzett ismereteit folyamatosan építette be előadásaiba, így diákjai szívesen hallgatták előadásait. Közöttük Kármán Tódor (1881–1963) is, akit a tudományos világ a szuperszonikus repülés atyjaként, a rakétatechnológia és hiperszonikus űrhajózás egyik úttörőjeként tart számon.
Ahogy mondani szokták, amihez nyúlt, arannyá változott:
Személyiségére jellemző, hogy bár munkásságával az automobilizmus alapját vetette meg, élete végéig gyalog járt fel rózsadombi villájába.
A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé választotta, 1912. december 16-án tartotta Folyadékok mozgása hajlított csatornákban című székfoglalóját. 1916-ban jelent meg Energiaátalakulások folyadékokban című könyve, amely a tervezők kézikönyvévé vált. A művet a Mérnökegylet Cserháti-díjjal, Egyesületi Aranyéremmel jutalmazta. Összesen 136 hazai és külföldi publikációt hagyott hátra az utókor számára, amikor 1922. augusztus 1-jén, alkotó ereje teljében elhunyt.
(Borítókép: Bánki Donát. Fotó: MTI)