Index Vakbarát Hírportál

Még mindig nincs gyanúsítottja a terézvárosi házomlásnak

2022. augusztus 1., hétfő 07:12

Továbbra sincs felelőse a Budapest VI. kerületében június végén történt házomlásnak. A kihallgatások száma azonban növekszik, a esetet külön nyomozócsoport vizsgálja.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, június végén Budapest belvárosában, a VI. kerületi Jókai utca és Aradi utca sarkán omlott le egy ház tetőszerkezete. Néhány héttel az eset előtt tűz is volt a helyszínen. Mint kiderült, egy luxusprojekt megvalósítása zajlott az épületben. Az omlás magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is, a törmelék pedig a Jókai utcán parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant.

A rendőrség az esettel kapcsolatban később az Indexnek adott tájékoztatást arról, hogyan halad a nyomozás az ügyben. Mint mondta, a nyomozásra egy külön csoport alakult, amelyet egy orvos és egy építészstatikus szakértő is segít.

Az Index kérdésére a szóvivő akkor elmondta: gyanúsítotti kihallgatás nem történt. Ez a Mandiner szerint a mai napig nem változott. Az esettel kapocslatban 42 tanút hallgattak ki. A főváros kormányhivatal a lappal közölte, hogy az épületomlást követően – építésfelügyeleti hatáskörében eljárva – helyszíni szemlét tartott, és a veszélyelhárítási munkák kivételével az építési tevékenység végzését azonnali hatállyal leállította, az omlás következtében veszélyeztetett erkélyek használatát pedig megtiltotta.

Emellett a munkavédelmi hatóság a falomlás miatt bekövetkezett veszélyhelyzet elhárítására a további munkavégzést és a közlekedést felfüggesztette a technológia és az építési terület soron kívüli ellenőrzésének elvégzéséig, illetve addig, amíg megszűnik a további épületelemek leesésének a veszélye.

A lap kereste a beruházót és a kivitelezőt egyaránt, azonban választ nem kaptak az ügyben.

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok