Index Vakbarát Hírportál

Fatüzelés az iskolákban: Szegeden kiszámolták, mennyibe fájna

2022. augusztus 2., kedd 06:26

Szakértők kiszámolták, mennyi fára lenne szükség, és ez mennyibe is kerülne a szegedi iskoláknak, ha – spórolás céljából – átváltanának a fatüzelésű kazánokra.

Erre egyébként a Belügyminisztérium is presszionálja az alá tartozó intézményeket: levélben szólították fel az iskolákat arra, hogy mérlegeljék a kazánra való áttérés lehetőségét. Az eredmény: a szegedi iskoláknak minimum hat, de inkább tízezer tonna fára lenne szükségük a fűtéshez. Jelenleg nyolcezer forintba kerül egy mázsa fa, az ára azonban folyamatosan emelkedik – írja a Szeged.hu

Emellett a kazán és annak beépítési költsége is beletartozik a teljes árba, ezzel együtt pedig már nagyjából félmilliárd forintba kerülne egy Szeged méretű város iskoláinak a kazánra való átállás. Ebből a számból pedig még hiányoznak a bölcsődék, az óvodák, az állami intézmények és az önkormányzatok is. 

Egy épületgépész szerint emellett még a kazánok mérete is problémát okozhat az intézményeknek, ugyanis szükség van egy tárolóhelyre, ahol egyrészt a gépet, másrészt a felhasznált faanyagot is tárolják. A legnagyobb probléma mégis inkább az, hogy nincsenek ilyen nagy teljesítményű vegyestüzelésű kazánok raktáron, pedig ilyenekre lenne szükség ekkora területek kifűtéséhez.

A szakértő azt is elmondta, hogy már az is késő, ha most rendelik meg az intézmények a kazánokat: legkorábban nyolc hónap múlva érkeznének meg, ez pedig már bőven belelóg a fűtési szezonba. Több kazánforgalmazó pedig arról beszélt, hogy ugyanolyan alkatrészhiány sújtja az ágazatot, mint az autóipart is. 

A kormány rezsicsökkentésről szóló bejelentése után a lakosság is megrohamozta a kályhaárusokat. 

Rovatok