Index Vakbarát Hírportál

Reagált a Waberer’s a postai csomagszállítás átvételéről szóló hírre

2022. augusztus 4., csütörtök 14:23

A Magyar Postánál a csomagszállítási feladatokat átveszi a korábbi partner BHS Transtól a Waberers International Nyrt. – erről írt a HVG legfrissebb számában, kiemelve, hogy a Waberer’s-nél most zajló tulajdonosváltás eredményeként Tiborcz István cégcsoportja, a BDPST válhat a fuvarozócég második legnagyobb tulajdonosává. Ezzel a Magyar Posta egyik, még jól jövedelmező üzletága kerülhet hozzá, miután az online kiskereskedelem 2021-ben egyharmadával bővült, ami hasonló ütemű növekedést hozott a csomagszállításban is. 

„A Waberers-cégcsoport több mint egy évtizede kapcsolatban áll a Magyar Posta Zrt.-vel, alvállalkozója a Magyar Postának a gerinchálózat kiszolgálásában. Ez azt jelenti, hogy – más cégek mellett – a Waberer’s is végez nyergesvontatóival a Posta központi raktárából a depóiba különböző szállítási feladatokat. Ennek a feladatnak a tendereztetése zárult le a közelmúltban” – mondta el az Indexnek Barna Zsolt, a szállítmányozási cég vezérigazgatója.

A partner-csomagszállításban azonban sem korábban, sem most nem vesz részt a Waberer’s, ez a jövőt illető tervei között sem szerepel

– tette hozzá Barna Zsolt. Mint hangsúlyozta, a cég a home delivery (ötven kilogramm feletti, nagy csomagok) szállítási szegmensében van jelen, e területen jelenleg is rendelkezik saját szolgáltatással és megbízói körrel.

A közelmúltban valójában egy szándéknyilatkozatot írtak alá a Magyar Postával, amely szerint közös vállalatot hoznának létre raktárlogisztikai, úgynevezett fullfilment szolgáltatási igények kielégítésére. (Például a webshopok készleteinek raktározására, illetve a külföldről e központba beszállított termékek szortírozására kell itt gondolni.) A vezérigazgató elmondta: ez az automatizált raktárbázis Ecseren épülhet fel, a tervezése már befejeződött, jelenleg a kivitelező kiválasztása zajlik.

Az építési munkálatok ősszel indulnak, a Waberer’s beruházásaként megvalósuló központ 2023 őszén kezdheti meg működését.

A Waberer’s International Nyrt. meghatározó tulajdonosa az Indotek-csoport révén Jellinek Dániel, Mike Ferenc vállalkozó az MHB Optimum Zrt.-n keresztül, illetve Wáberer György, aki visszatért az általa alapított cégcsoporthoz. Tőzsdei információk szerint Mike Ferenc eladta a részvényeit a BDPST Equity Zrt.-nek, így Tiborcz István 21 százalékos részesedést szerezhet a szállítmányozási cégben. 

A Waberer’s közleményt adott ki a HVG cikkére reagálva, amelyben azt írják, „a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Equity Zrt. 2022. július 1-jén jelentette be az MHB Optimum Zrt.-vel kötött adásvételi szerződés létrejöttét, és ennek révén – a szükséges engedélyek beszerzése feltételével – a Waberers International Nyrt.-ben való közvetett 21 százalékos részesedésszerzését. Az említett tranzakció hatósági engedélyeztetése még nem zárult le (az adásvétel versenyhivatali eljáráshoz kötött – a szerk.). A Waberers stratégiai döntéseire és üzletmenetére az említett részvényesnek nincs befolyása, a cégcsoport irányításáért az igazgatóság és a menedzsment felel.”

A közleményt azzal zárják, hogy megvizsgálják a cikkben megjelentekkel kapcsolatban a lehetséges jogi lépéseket.

(Borítókép: Faludi Imre / MTI)

Rovatok