Index Vakbarát Hírportál

Módosulnak a jogosítványszerzés szabályai

2022. augusztus 6., szombat 05:56

Egy augusztus 1-jén megjelent rendelet szerint jövőre már szimulátoron is meg lehet szerezni a jogosítványt, de azt még egyelőre nem lehet tudni, hány órát válthatnak ki a tanulók ezzel.

A szimulátor abból a szempontból feltétlenül jó, hogy olyan veszélyes helyzeteket is lehet gyakorolni velük, amiket a közlekedésben nem.

Egy szimulátor 8-10 millió forintba is kerülhet, így felmerül a kérdés, hogy vajon hány autósiskola engedheti meg magának egy ilyen eszköz beszerzését, illetve mekkora mértékben hat majd ez a jogosítvány megszerzésének az árára.

Pluszköltséggel járhat az is, hogy az oktatóknak legkésőbb százhúsz perccel az óra előtt azt is rögzíteniük kell, hogy melyik tanuló mikor és hol hajt ki a forgalomba, illetve mikor fejezi be a vezetést.

Az óraelszámolás percalapú lesz. A RTL Híradójának nyilatkozó oktató szerint, ha az új rendszer bonyolítani fogja az adminisztrációt, akkor lesznek, akik elhagyják a pályát, holott már így is kevés az oktató. 

A Technológiai és Ipari Minisztérium szerint a szimulátor csak választható, és beruházási költsége megegyezik egy oktatóautó árával. A fenntartási költsége viszont jóval alacsonyabb. A tárca közlése szerint a részletek kidolgozása még folyamatban van, a szimulátoros képzések leghamarabb egy év múlva indulhatnak.

(Borítókép: Pénzjegynyomda / MTI)

Rovatok