Index Vakbarát Hírportál

Törvényjavaslattal fordult a kormányhoz a DK, az oligarcháktól is beszednék az extraprofitot

2022. augusztus 10., szerda 11:21

Hétfőn a Demokratikus Koalíció egy alkalommal már felszólította a honvédelmi minisztert, hogy fizesse be az extraprofitját a rezsivédelmi alapba. A párt most továbbment: törvényjavaslattal fordult a kormányhoz az oligarchák megadóztatása érdekében.

Törvényjavaslattal fordult a kormányhoz a Demokratikus Koalíció annak érdekében, hogy az oligarcháktól is szedjék be az extraprofitadót – közölte a párt közleményben.

Mint ismert, a nyár elején jelentette be a kormány, hogy különböző cégektől extraprofitadót szed be, amely a rezsivédelmi alapba kerül.

A DK szerint ez volt „az orbáni megszorítások és adóemelések” egyik első lépcsője, ám a döntés számos olyan szektort nem érintett, ahol egyébként egyesek kirívóan magas extraprofitot zsebeltek be.

Ne maradjanak ki a kaszinó-, autópálya-, szerencsejáték-, dohánytermékek-, bánya- és hulladékgazdálkodási koncessziót elnyerő cégek se, azaz a Tiborczok és Mészárosok is vegyék ki a részüket a terhekből

– hangsúlyozta a DK közleményben. Hozzátették: vegye ki részét a honvédelmi miniszter is, aki a napokban 1,6 milliárd osztalékot zsebelhetett be a kaszinóüzletből.

Mint ismert, a párt hétfőn egy alkalommal már felszólította Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert, hogy fizesse be extraprofitját a rezsivédelmi alapba.

Rovatok