Index Vakbarát Hírportál

Félmeztelenül futkorásztak az M4-esen, strandolni indultak

2022. augusztus 10., szerda 20:02

Érdekes felvételt osztott meg Instagram-oldalán a Magyar Közút: a videón látszik, ahogy fiatalok az M4-es autópályán átszaladva igyekeznek lejutni a közeli folyópartra strandolni.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több mint 400 forgalomfigyelő kamerával rendelkezik a kezelésébe tartozó gyorsforgalmi hálózaton. Sok mindent láttak már a diszpécsereik rajtuk keresztül, de néhány fiatalembernek ismét sikerült olyat húznia, amire sokan nem is gondolnának.

A közútkezelő legfrissebb videójában az látszik, hogy két fiatal srác a vadvédő kerítésen átugorva, majd a szalagkorlát alatt átbújva és a főpályán átszaladva jut át a túloldalra. Később újabb két fiatal a pálya alatti átereszben mászik át.

Vélhetőleg Tiszapüspökiből mentek át a szajoli Holt-Tiszára fürdeni. Ugyanezen a helyen a cég szolnoki mérnökségének szakemberei már kétszer bukkantak vadvédőháló-kivágás nyomaira.

Ezért veszélyhelyzetre figyelmeztető tájékoztatókat helyeztek ki több helyre is a szakaszon. Ezzel együtt a szükséges hatósági bejelentést is megtették a szakemberek, hogy elejét tudják venni az ilyen veszélyes és meggondolatlan cselekedeteknek.

Rovatok