Index Vakbarát Hírportál

Nemzetközi konferenciát tartanak Budapesten az ukrajnai háborúról

2022. augusztus 11., csütörtök 12:30

Kétnapos nemzetközi konferenciát szervez szeptember végére az ukrajnai háborúról és annak hatásairól, az energia- és klímaválságról a Fővárosi Önkormányzat, a Political Capital és a CEU Demokrácia Intézete – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Budapest Fórum a Fenntartható Demokráciák építéséről című rendezvényt szeptember huszonegyedike és huszonkettedike között tartják. A tanácskozáson magyar és külföldi szakértők, aktivisták, döntéshozók és újságírók beszélgetnek azokról a társadalmi kérdésekről, amelyeket „a demokratikus és névleg demokratikus országok állampolgárai a bőrükön is érezhetnek”.

A mintegy száz szakértőt felsorakoztató kétnapos esemény célja, hogy Budapest újra felkerüljön a régió progresszív szellemi térképére – írták. Közölték, a fórumon foglalkoznak majd Oroszország Ukrajnában vívott háborújával és annak hatásaival, a világszerte aktuális energiaválsággal, valamint a demokráciák kihívásaival a populizmus korában. 

Téma lesz még a fake news mint mainstream jelenség, valamint szóba kerülnek az államilag finanszírozott dezinformációs kampányok és hatékony ellenintézkedések. 

A konferencia vendége lesz Nikola Dimotrov, Észak-Macedónia korábbi miniszterelnök-helyettese, Jamie Fly, a Szabad Európa Rádió washingtoni vezetője, Szergej Gurijev közgazdász, a Science Po rektora, Nina Hachigian, Los Angeles nemzetközi ügyekért felelős alpolgármestere, Ivan Krastev politológus, a bécsi Humán Tudományok Intézetének munkatársa, Borislav Sandov bolgár miniszterelnök-helyettes, Radoslaw Sikorski lengyel európai parlamenti képviselő és Rafał Trzaskowski, Varsó polgármestere – olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében. A konferenciát Karácsony Gergely főpolgármester nyitja meg.

Rovatok