Index Vakbarát Hírportál

Öngyilkosságra elszánt fiatalt mentettek ki a tóból a magyar rendőrök

2022. augusztus 11., csütörtök 16:25

Tóba vetette magát az öngyilkosságra készülő fiatal felnőtt, a helyszínre érkező rendőrök azonban még időben kihúzták a partra.

Már útközben felkészültek az életmentésre a Tiszavasvári Rendőrkapitányság munkatársai, akik 2022. augusztus 7-én 18 óra 28 perckor arról értesültek, hogy egy férfi öngyilkossági szándékkal tart a tiszavasvári csónakázótóhoz. A bejelentő azt is közölte, hogy a gyermekéről van szó.

A férfi testvére a tó partján azt mondta a rendőröknek, látta, amint a fivére a víz felé szalad, de nem tudta feltartóztatni, és azóta a nádas felől már egy csobbanást is hallott.

Tamás István és Lakatos Gyula rendőr főtörzsőrmester azonnal megkezdte a keresést, a náddal sűrűn benőtt tópart alaposan megnehezítette a dolgukat. A rendőrök térdig gázoltak a vízben, botokkal és kézzel törték a nádat, hogy láthatóvá váljon a vízfelszín, így haladtak a tavon körbe. Közben szóltak a mentőknek, és segítséget is kértek.

Végül Tamás István főtörzsőrmester pillantotta meg a parttól pár méterre a vízben félig elmerülve hanyatt fekvő férfit. Azonnal közelebb ment, megragadta a karját, és a part felé húzta, miközben folyamatosan beszélt hozzá. Társával együtt végül a biztonságos szárazföldre segítették a 22 éves férfit, aki mentése közben magához tért, sérülést nem szenvedett, olvasható a rendőrség oldalán megjelent közleményben.

Ha ön is úgy érzi, hogy segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as vagy 06 (80) 20-55-20-as telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Rovatok