Index Vakbarát Hírportál

Az egyházaknak is fájnak a rezsicsökkentés változásai, tárgyalásokat kezdtek a kormánnyal

2022. augusztus 13., szombat 19:53

Miután kiderült, a paplakások és parókiák kivételével az egyházi ingatlanok is kikerülnek a rezsicsökkentett szolgáltatási körből, a történelmi egyházak és a Technológiai és Ipari Minisztérium között elindultak a szakértői szintű egyeztetések.

A Mandiner a gyülekezeti aggodalmakat ismertetve arról ír, hogy a változtatás miatt az egyházi fenntartású iskolák, óvodák, szociális és egészségügyi intézmények is a többszörösére növekedett piaci áron kénytelenek vásárolni az elektromos áramot, illetve gázt.

Nehezülhet a hitéleti összejövetelek megtartása, illetve a intézményi működés. Probléma az is, hogy számos egyházközség temploma, imaháza, gyülekezeti terme energiahasználatát ugyanaz a mérőóra követi nyomon, mint a lelkészlakásét.

A közös óra miatt ezekben a lakásokban nem érvényesíthető a lakossági fogyasztói kedvezmény.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtószolgálata azt közölte:

Aggodalommal figyeljük azok alakulását. Egyházunk kapcsolatban áll a kormányzati szereplőkkel a helyzet megnyugtató rendezése érdekében, elsősorban azon területek esetében, amelyekben egyházunk közfeladatot vállalt át az államtól. Ezek a tárgyalások jelenleg a konstruktív együttműködés keretei között folyamatban vannak.

A Református Zsinat Iroda Sajtóosztályának reagálása szerint tudomásul veszik, hogy az építkezés és gyarapodás évei után most más idők jönnek. A növekvő energiaárak miatt azonban – megoldásokat keresve – tárgyalást kezdeményeztek az egyetemes energiaszolgáltatókkal, valamint az illetékes döntéshozókkal.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a Mandinernek azt mondta, bár érzik a problémát, nem kérnek rendszerszerű külön elbírálást a kormánytól.

Fontosnak érzem a szolidaritást. Ha a társadalomnak rossz és nehezebb, akkor az egyházaknak is terheket kell vállalni, nem kérhetünk kivételezést.

A kormánnyal való tárgyalásokat – amelyek még csak szakértői szinten indultak el – viszont szorgalmazza néhány ponton az evangélikus püspök is, úgymond az észszerű támogatások érdekében.

Az egyik, szerinte feltétlenül tárgyalásokat igénylő téma a közfeladat-átvállalással összefüggő rezsikérdés, vagyis az egyházi fenntartású iskolák, szociális (diakóniai) intézmények épületeinek energiaellátása.

A lelkészeknél speciális problémát okoz az is, hogy általában egyház tulajdonában lévő autót használnak,

ráadásul – az evangélikusság hazai szórványhelyzete miatt – sokszor kétszáz kilométert is megtesznek egy-egy istentiszteleti napon. Miután július 30-a óta a cégautókra nem vonatozik már az ársapka, a piaci benzinárak mellett csak igen nagy erőfeszítéssel tudják ellátni a hívek pasztorációját, az igehirdetést és a hitoktatást.

Fabiny Tamás jelezte, szeptemberben az Országos Presbitérium dönt arról, milyen központi egyházi támogatásokat tudnak adni a gyülekezeteknek. Miután kiderül, mire jutnak a tárgyalásokon az állammal, zsinatukon fogják tárgyalni az egyház költségvetésének esetleges módosítását.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Németh Szilárd kormánybiztos július 13-án a kormányinfón jelentette be, hogy a kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetettés a rezsicsökkentésen is változtatnak.

Az intézkedés értelmében az eddig megszokott, rezsivédett gáz- és áramár csak az átlag magyar háztartás fogyasztásának mértékéig marad érvényben. Aki havonta efelett használja a villamos energiát, illetve a földgázt, a piaci árat lesz kénytelen kifizetni már augusztustól.

(Borítókép: Robert Alexander / Getty Images)

 

Rovatok