Hetvenöt évvel ezelőtt vált függetlenné a világ hetedik legnagyobb területű országa, India, amelynek népessége az ENSZ idén készített jelentése szerint jövőre megelőzheti Kínáét is. A modern India megteremtésének alapvető feltétele a politikai függetlenség kivívása volt, amelyben elévülhetetlen szerepet játszott Mahatma Gandhi. India függetlenné válásáról és későbbi széteséséről Kovács Örs történész, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa tájékoztatta az Indexet.
Katonai értelemben a földrajzi felfedezések során vált elérhetővé India az európaiak számára. Először Vasco da Gama portugál felfedező kötött ki a szubkontinensen 1498-ban – közölte Kovács Örs. – A portugálok kereskedelmi telepeket hoztak létre a partvidéken, példájukat hamar követték az angolok, a franciák és a hollandok is. Ráadásul az utak nagy kockázata, például az időjárás vagy a kalózok miatt az uralkodóknak megérte monopolizálni az indiai kereskedelmet, így megalakult az angol, a holland és a francia kelet-indiai társaság. Ezek már részvénytársaságok voltak, és szerencsés kereskedelem esetén a befektetők busás haszonra tehettek szert. Nem beszélve arról, hogy ezen a távoli területen az uralom fenntartásának költségei is többnyire a társaságokat terhelték.
Arra a közbevetésre, hogy milyen szerepet játszott a Brit Kelet-indiai Társaság az ország gyarmatosításában, a történész elmondta: a társaság kezdetben a fűszerekre specializálódott, de idővel az összes jelentős távol-keleti árucikk kereskedelmét magához ragadta: a bors mellett indigót, kálium-nitrátot, gyapotot, selymet, teát és ópiumot is szállított, amivel nemcsak befektetőinek, hanem a londoni kormányzatnak is hatalmas hasznot hozott. Közben fokozatosan elkezdte kiszorítani vetélytársait a térségből, és már nemcsak a tengerparton, de a nagy folyóvölgyekben is megvetették a lábukat. 1757-ben legyőzték a franciákat, és 1763 után megkezdődött a tényleges gyarmat megszervezése.
A Brit Kelet-indiai Társaság ténykedése igen kétarcú volt.
Egyfelől szerepet játszottak India modernizációjának elindításában, miközben számtalan megpróbáltatás érte a helyi lakosságot.
Ezek közül a legismertebbek az 1770–73-as bengáliai éhínség, amelyért valóban ezt a szervezetet terhelte a felelősség, illetve kegyetlen kormányzati módszereiknek vitathatatlan szerepük volt a végzetesnek bizonyuló 1857-es szipojlázadás kirobbanásában is.
A szipojfelkelésről szólva kifejtette: a lázadáshoz az elmúlt évtizedek kormányzati módszerei miatti felháborodás adta a gyújtóst. Az indiai gyapot, selyem, kávé, tea, indigó exportja óriási hasznot hajtott a briteknek, míg az indiaiak inkább kisemmizve érezték magukat. Felröppent az erőszakos keresztény hitre térítés híre, de a lakosságot bosszantotta az ősi indiai szokások némelyikének eltörlése is. Indiaiak tömegei vesztették el földjeiket, mivel azok egyenes ági fiú örökös híján a Brit Kelet-Indiai Társaságra háramlottak. Utolsó csepp volt a pohárban, hogy a társaság által alkalmazott bennszülött zsoldosok, a szipojok a számukra szállított új puskaportartót használat közben csak a szájukkal tudták feltépni, így érintkeztek a marha- vagy disznózsírral, amely mind a hindu, mind a muszlim katonák számára utálatos volt. A valóságban azonban ezeket pont emiatt hamar kivonták a használatból, így ez nem lehetett a felkelés valódi oka.
A lázadást 1858–59-re verték le, amely következtében megszűnt a Brit Kelet-indiai Társaság, illetve a korona nevében alkirály vette át az irányítást, a brit kormányban pedig külön miniszter felügyelte India ügyeit. 1877-ben Viktória királynő India császárnőjévé nyilvánította magát.
A felkelés eredménye volt az is, hogy megnyitották a brit iskolákat az indiai értelmiség előtt, azaz megkezdődött egy olyan új indiai értelmiségi réteg kialakítása, amely képes lesz irányítani, a közigazgatást gyakorolni Indiában. Ennek a csoportnak a legismertebb képviselője Mahatma Gandhi lett.
Hogy miért éppen Gandhi lett a függetlenségi mozgalom vezére? Nos, az Angliában jogot végzett Gandhi hamar felismerte, hogy
az indiai közösség gondolkodására csak vallási érvekkel lehet hatni, mivel ezek alkották honfitársai ismeretanyagát, erkölcsi szabályait.
Dél-afrikai tartózkodása idején az indiaiak képviseletét ellátva számos később alkalmazott módszert – például bojkott, adómegtagadás, sztrájk – kipróbált, miként az ottani börtönt is. Az első világháború után Gandhi már nagy tekintéllyel és ismertséggel rendelkezett, és módszereit tekintve sok tapasztalattal bírt, ismerte a briteket. Gandhi módszerei pontosan megírt politikai követelésekként fogalmazódtak meg a gyarmati hatalom felé. A forgatókönyv nagyjából ugyanúgy alakult Gandhi minden politikai tömegakciója, satjagraha esetén: a törvényes, bár erkölcsileg kifogásolható hatósági tettek ellen először csak valamilyen írásos formában (petíció, levél, értesítés, tárgyalások kezdeményezése) tiltakoztak, majd kudarc esetén a tiltakozó mozgalmat tömegmozgalommá emelték, ahol megeskették a tömeget az erőszakmentességre. Ez vonzó és általában eredményes módszer volt.
Arra a kérdésre pedig, hogy törvényszerű volt-e Gandhi meggyilkolása, a történész ezt felelte: ha az életútját vizsgáljuk, akkor ennek be kellett következnie. Gondoljunk bele – folytatta –, hányszor volt börtönben, éhségsztrájkolt, és bizony több merényletkísérletet is túlélt már. Gandhit a halála tovább nemesítette az utókor szemében. Nézetei olykor a hindukból és a muszlimokból is ellenérzést váltottak ki. Élete végéig hű maradt koncepciójához:
a hit ügyét el kell választani az államiság ügyeitől.
És tovább harcolt a kasztok feletti társadalmi struktúráért. A nacionalista Hindu Mahászabhá párt tagjai nem értettek egyet Gandhival, aki megbékéléssel kívánta megőrizni India egységét, sőt a fanatikus hinduk India felosztásának elősegítőjét látták benne. Hiába az 1947. augusztus 15-én kimondott függetlenség, mert ezzel párhuzamosan megalakult Pakisztán is. 1948. január 30-án Delhiben, Gandhi szokásos imagyűlésén a fiatal púnai újságíró, Nathuram Godsze gyilkos fegyvere nem véletlenül dördült el, hiszen ekkor már fél éve zajlott a két állam közti háború, amely idején bekövetkezett az emberi történelem legnagyobb népességvándorlása: tizenötmillióan lépték át a határt – hinduk és muzulmánok – új hazát keresve.
Kovács Örs szerint azért nem lehetett egyben tartani a független Indiát, mert Brit India jóval nagyobb területet ölelt fel, mint a mai India, hiszen része volt a mai Pakisztán, Banglades és Mianmar (az egykori Burma) is. Ez szinte máris megadja a választ: a nem hindu többségű területek leváltak. De mindez úgy történt, hogy a mai Indiában is bőven tíz százalék felett van a muszlimok aránya. Gandhi végig egységes Indiában gondolkodott, a muszlimok azonban a külön állam pártján álltak. A britek támogatták a muszlim kérést, a második világháború zavaros évei pedig lehetőséget is teremtettek erre.
Sajnos a háború a muszlimok és a hinduk között azóta is szinte folyamatos
– állította a Rubicon Intézet tudományos munkatársa.
Kovács Örs történész, történelemtanár, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium történelem–francia szakos tanára, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából készített középiskolai történelem-tankönyvsorozat főszerkesztője és egyik szerzője, több szakmai bizottság tagja. Fő kutatási területe a magyar–francia kapcsolatok alakulása a XX. században.
(Borítókép: Emberek virágszirmokat dobálnak és tisztelegnek Mahatma Gandhi előtt 2021. január 30-án. Fotó: Dinodia Photos / Getty Images)