Index Vakbarát Hírportál

Letették névjegyüket a harmadik Duna Group Szabadegyetem hallgatói

2022. augusztus 16., kedd 15:04

Rengeteg releváns kérdés és jó csapatszellem jellemezte a Duna Csoport háromnapos rendezvényét, ahol magas szintű szakmai párbeszéd is kialakult a Duna Csoport szakemberei és a jövő mérnökei között.

Sikeresen zajlott le a harmadik alkalommal megrendezett Duna Group Szabadegyetem. A szakmai bejárásokkal és előadásokkal tarkított rendezvényen három napon keresztül gyűjtöttek tapasztalatokat az ágazatról az ország legnagyobb egyetemeiről érkezett építőmérnök hallgatók.

Értő és gondolkodó hallgatóságnak bizonyult a szabadegyetem csapata

A csütörtöki nyitónapon az útépítés, a hídépítés, az innováció és a BIM témakörében hangzottak előadások a Duna Aszfalt szakembereitől: Pál Józsefnek, Tóth Tamásnak, Rosta Szabolcsnak, illetve Lennert Józsefnek és Vass Imrének köszönhetően. A helyszíni projektbejárásokra a következő napokon került sor. Pénteken a magyar kivitelezők által, különleges megoldásokkal felépített ZalaZone tesztpályát, míg szombaton a Kalocsa és Paks térségében épülő új Duna-híd projektjét járhatták be a hallgatók a Duna Csoport szakembereinek segítségével. A szakmai témák után az esti programok a csapatépítést támogatták, a hallgatók többek közt a Kányaváry Borbirtokot is bejárták Zalaszabaron.

A háromnapos rendezvény tapasztalatait összegezve Rosta Szabolcs a résztvevők elhivatottságát emelte ki. „Idén tettek legnagyobb szakmai érdeklődésről tanúbizonyságot a hallgatók az én benyomásaim szerint, a ZalaZone tesztpálya bejárásán kialakult szakmai párbeszéd kifejezetten meglepett” – árulta el a Duna Aszfalt innovációs főmérnöke. „Rengeteg érdekes, releváns kérdés érkezett a hallgatóktól, ami alátámasztotta azt, hogy odafigyelve követték a bemutatást és közben gondolkoztak, ötleteltek.”

A szakember úgy fogalmazott, sok olyan diák jelentkezett a Duna Group Szabadegyetemre, akit érdekelnek a szakmai kihívások, illetve a különböző mérnöki megoldások és technológiák. „Nagyon jónak tartom, hogy betekintést biztosítunk a diákoknak néhány különleges projektünkre” – hangsúlyozta Rosta Szabolcs.

A csökkentett létszámmal megnőtt az aktivitás

Tóth Tamás, hídépítési műszaki igazgató szerint beigazolódott, hogy jó döntés volt a mélyebb szakmai ismeretátadás érdekében lejjebb venni a létszámot. „Mivel az idei szabadegyetem létszáma jóval kisebb volt a tavalyinál, sokkal jobban tudtunk koncentrálni a fiatalokra, a feltett kérdésekre és azok megválaszolására. Szerintem a csökkentett létszámnak köszönhetően sokkal aktívabbak is voltak a hallgatók, mertek kérdezni és beszélgetéseket kezdeményezni.” Hozzátette, a munkaterületen is jóval kezelhetőbb volt a csapat a méretéből adódóan.

Arra is kitért, hogy nagyon szimpatikus volt neki a diákok aktivitása a napot lezáró játékban. „A nyertes hallgatók nagyon élvezték a nyereményként kapott dunai hajós munkaterület bejárást is” – fűzte hozzá. „Igyekeztünk odatenni magunkat a kollégákkal közösen, és a visszajelzések alapján a hallgatók ezt észrevették és értékelték is.”

A szabadegyetemes póló felhúzása után mindenki egy klub tagja lett

Összességében sikeresnek ítélte mindhárom napot Kincses Péter főszervező is, aki hozzátette, hogy immár a rendezvényt övező remek hangulat is kezd a hagyomány részévé válni. „Örömteli volt megfigyelni, hogy a különböző egyetemek hallgatói hogyan kovácsolódtak össze. A szabadegyetemes póló felhúzása után teljesen mindegy volt, hogy ki honnan jött, mindenki egy 'klub' tagja lett” – tette hozzá.

Arra is kitért, hogy a hallgatókkal jobban elbeszélgetve, illetve a helyszíneket bejárva feltűnő volt, hogy az egyes egyetemek milyen karakterisztikában oktatnak.

Kirajzolódott, hogy hol erősebb az elmélet, hol a gyakorlat. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ennek arányától függetlenül minden egyes hallgató nagyot lépett előre az ismeretei terén a rendezvényen, amelynek magas minőségű támogatását ezúton is szeretném megköszönni a Duna Csoport munkatársainak!

– zárta gondolatait Kincses Péter.

Rovatok