Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely: Belátta a kormány a hibáját

2022. augusztus 16., kedd 18:37

A főpolgármester szerint azonban nem elég módosítani, vissza kell vonni a rendeletet, amely a fakitermelés könnyítését lehetővé teszi.

„A józan ész irányába egy pici lépés, hogy belátta a kormány a hibáját, és módosítja a fakivágás rendeletét, de ez még nem elég. Nem módosítani kell, hanem visszavonni” – reagált Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely főpolgármester Nagy István agrárminiszter bejelentésére.

A főpolgármester megköszönte a civilek munkáját, „amit az elmúlt napokban végeztek azért, hogy észhez térítsék a kormányt!”.

A Párbeszéd szintén a Facebookon reagált a döntésre. „Szinte hihetetlen, de a kormány végre meghallotta a zöldek szavát!” – írták, hozzátéve: „a civilek és ellenzéki pártok tiltakozása ráébresztette a kormányt, hogy milyen hatalmas a közfelháborodás a nemrég megjelent erdőgyilkos kormányrendelet miatt”. A párt szerint a „rapid módosítás” nyílt beismerése annak, hogy a magyar törvényekkel és az Alkotmánnyal is ellentétes rendelet alapvető hibákat tartalmaz.

Az LMP szerint megvédték az erdőket, a párt szintén a Facebook-oldalán kommentálta Nagy István bejelentését. Bejegyzésükben úgy fogalmaznak: a tiltakozások célt értek, „megakadályoztuk az őrületet, és megvédtük az erdőket”. Hozzátették: a kormány friss utasításában – a korábbi döntésével szembemenve – mégis betiltotta a tarvágást természetvédelmi és Natura 2000-es területeken.

A párt szerint a kormány magától kivágta volna a védett erdőket, ezért azokat „a Fidesztől kell megvédeni a következő években is”. Hozzátették: a korábbinál sokkal többet kellene tenni az erdők védelméért, ha érdemben lassítani akarjuk a klímaváltozást.

Ezért az LMP „addig nem nyugszik, ameddig vissza nem vonja a kormány az eredeti rendeletet”. Mindennél erősebb garanciákat akarnak, ezért mind a korábban bejelentett országgyűlési határozati javaslatot, mind az alkotmánybírósági beadványt továbbviszik – idézi az MTI a közleményt. Pénteken az LMP – Magyarország Zöld Pártja „Tiltakozás az erdeink tarvágása ellen és a nemzeti parkok területének eladása ellen” címmel tartott demonstrációt a Kossuth téren, amelyhez több civil szervezet is csatlakozott. 

WWF Magyarország: Előrelépés, de a küzdelemnek még nincs vége

A kormány augusztus elején hozott rendeletébenlazított a tűzifa-kitermelésre vonatkozó szabályokon. Az Agrárminisztérium célja, hogy elegendő tűzifát biztosítson a téli időszakra, azonban a rendelet feloldott mindenfajta korlátozást, a természetvédelmi területek biztonsága is megkérdőjeleződött. A döntés bejelentése utántermészetvédők és klímaaktivisták is tüntetni kezdtek, valamint több önkormányzat, önkormányzati érdekképviselet is kezdeményezte, hogy a kormány vonja vissza a rendeletet. Jane Goodall világhírű brit etológus videóüzenetet is küldött a magyaroknak, hogy felhívja a figyelmet a természetvédelmi területek fontosságára.

A WWF Magyarország a rendelet bejelentésekor sokkal kritikusabban látta a helyzetet. A szervezet akkor úgy látta, hogy a szabályváltozások egyértelműen veszélyeztetik hazánk legértékesebb erdeinek állapotát, és rendkívül súlyos élőhelyvesztést eredményezhetnek. A mai bejelentés után a szervezet előrelépésnek nevezte az agrárminiszter keddi utasítását, amelyből az is kiderült, hogy a természetvédelmi területek erdeinek őshonos fáit nem lehet kivágni. A szervezet jelezte: bízik benne, hogy kormányrendelet is születik, de további küzdelmekre is számít az erdők védelmében. 

(Borítókép: Karácsony Gergely. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok