Idén szombatra esik augusztusz 20-a, ezért most nem érinti változás az ünnepi hétvégi vonatok közlekedési rendjét, ugyanakkor jelentősen megnövekedhet az utasforgalom, főként Budapestre utazhatnak sokan az ünnepi rendezvényekre, köztük az esti tűzijátékra, figyelmeztet a MÁV–Volán-csoport.
A Volánbusz járatai augusztus 19-én, pénteken a hét utolsó, nyári tanítási szünetes munkanapján, 20-án, szombaton munkaszüneti napon, 21-én, vasárnap a hét első munkanapját megelőző munkaszüneti napra érvényes menetrend szerint közlekednek, teszi hozzá a közlemény. A MÁV-START jelezte: az esti tűzijátékról hazautazók kényelmesebb eljutása érdekében a vonatokat a lehetőségekhez képest több kocsival, két vagy három FLIRT motorvonategységgel és KISS emeletes motorvonatokkal indítja el:
A helyjegy fogyásától függően a kiemelt, forgalmasabb vonalakon a csúcsidőszakokban közlekedő InterCity-vonatokhoz – amennyire ez lehetséges – több kocsit kapcsolnak. A tűzijátékra kíváncsiak a Volánbusz autóbusz-járataival is hazautazhatnak. A Budapestről menetrend szerint közlekedő közvetlen járatok utolsó indulási időpontjai a Volánbusz honlapján érhetők el. Bizonyos helyi járatok szintén az általános közlekedési rendtől eltérően közlekedhetnek, erről a társaság honlapján, a települések aloldalain érhetők el információk.
A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében érdemes a jegyváltáshoz igénybe venni az 5 százalékos kedvezményt nyújtó automatákat, vagy élni az online jegyvásárlás lehetőségével.
A H5-ös HÉV vonalán augusztus 20-ától 31-éig a HÉV módosított menetrend szerint, a hétköznap reggeli csúcsidőszakban a megszokottnál ritkábban jár karbantartás miatt. Szombaton a vonatok egész nap hat kocsival közlekednek; a Batthyány tér és Békásmegyer között kb. 21:30-tól 22 óráig 5 percenként, utána kb. 23 óráig 5-10 percenként járnak.
A H6-os HÉV vonalán augusztus 20-án délutántól a vonatok hat kocsival közlekednek; 21:35-től üzemzárásig félóránként indulnak a Közvágóhídtól Ráckevére.
A H7-es HÉV vonalán augusztus 20-án délutántól a vonatok hat kocsival közlekednek; kb. 21:30-tól este 11 óráig 7-8 percenként járnak. A H8-as HÉV vonalán szombat délutántól a vonatok hat kocsival közlekednek; egyes esti vonatok indulási időpontjai módosulnak, közölte a MÁV–Volán-csoport.
A BKK fokozott figyelmet kér az arra közlekedőktől, mert az augusztus 20-i ünnepség és a tűzijáték miatt a pesti alsó rakparton megváltozik a forgalmi rend, és forgalomkorlátozásokra is kell számítani.
(Borítókép: Tűzijáték a Duna felett Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján, 2021. augusztus 20-án. Fotó: Balogh Zoltán/MTI)