Index Vakbarát Hírportál

Százas nagyságrendben kínoztak ragadozó madarakat Békés megyében

2022. augusztus 22., hétfő 14:17

Vadkamera-felvételek alapján Békés megyében ismétlődő jelleggel kínoztak meg ragadozó madarakat. A tevékenység az elmúlt néhány évben akár százas nagyságrendben is érinthetett védett állatokat.

Békés megyében, a gerendási Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság területéről korábban több, ismeretlen okból elpusztult ragadozó madár teteme került elő. A bizonyítékok gyűjtése 2020-ban indult el, majd a kamerafelvételek alapján rendőrségi nyomozás vette kezdetét.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) együttműködésében megkezdődött a csapdákba esett állatok megfigyelése és a feltárt nyomok vizsgálata – számolt be a parlagisas.hu.

Mint kiderült: a gyanúsított elsősorban a vadászható ragadozó emlősök gyérítésére széles körben használt és engedélyezett élve fogó csapdákat üzemeltetett nagy számban vadgazdálkodási tevékenység keretében. A vadkamerás felvételeken látszik, hogy legalább 11 esetben védett ragadozó madár – tíz egerészölyv és egy karvaly – került csapdába.

A csapda egyszerű kinyitásával minden esetben biztosítani lehetett volna a védett madarak kijutását, erre azonban nem került sor.

A gyanúsított a védett madarakat – egy hurkos bot segítségével – a nyakuknál fogva rángatta ki a csapdából, amivel bizonyítottan felesleges szenvedést és feltételezhetően maradandó sérüléseket vagy akár pusztulást is okozott.

A csapdából kirángatott madarakat az elengedés helyett minden rögzített esetben magával vitte a gyanúsított, ami egyrészt hatóságiengedély-köteles tevékenység, másrészt így az sem zárható ki, hogy a madarak elpusztultak, vagy velük szemben további jogsértő tevékenység zajlott.

A tevékenység nagy valószínűséggel már hosszú ideje és több csapdával zajlott a területen, így az elmúlt néhány évben akár százas nagyságrendben is érinthetett védett ragadozó madarakat.

Az MME bízik benne, hogy amennyiben bebizonyosodik az állatkínzás, a természetkárosítás vagy az orvvadászat bűnügyi tényállása, a bíróság az ügy súlyának megfelelő ítéletet fog hozni.

(Borítókép: MME / NNI)

Rovatok