Index Vakbarát Hírportál

Sok weboldal nem tartja be a fogyasztóvédelmi előírásokat

2022. augusztus 22., hétfő 11:47

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az iskolakezdés előtt átnézte az iskolaszereket értékesítő webáruházak tájékoztatóit, illetve általános szerződési feltételeit. Azt tapasztalták, hogy nagyon vegyes a fogyasztóvédelmi előírások megfelelő szerepeltetése a weboldalakon.

Mint írták, a fogyasztóvédelmi előírásokban foglalt jogok és kötelezettségek mindenkire vonatkoznak, azonban sokszor ezekről a fogyasztók sem tudnak, így nem tudják hatékonyan érvényesíteni jogaikat.

A FEOSZ több szempontot is megvizsgált, a cég nevét és székhelyének postai címét minden esetben feltüntették a vállalkozások, ahogyan azt kell. Mint írták, a fogyasztókat az őket megillető, tizennégy napos indokolás nélküli elállási jog gyakorlásának lehetőségéről, határidejéről és feltételeiről is tájékoztatni kell, viszont sok helyen hiányosság, hogy az elállási nyilatkozatminta nem érhető el a honlapon, pedig a jogszabály szerint ez is kötelező. 

Továbbá tájékoztatni kell a fogyasztókat a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről, a vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület nevének és székhelyének postai címéről, valamint arról is, hogy a vállalkozások kötelesek együttműködni a békéltető testületekkel. Itt csak néhány helyen fedeztek fel hiányosságot a békéltető testületek elérhetőségét illetően.

Azt is megnézték, hogy a vállalkozások feltüntetik-e az online vitarendezési eljárás igénybevételét biztosító, online vitarendezési platform internetes elérhetőségét. Azt tapasztalták, hogy vegyes a kép, hiszen a teljes körű tájékoztatástól a kizárólag az elérhetőség szerepeltetésén át az egyáltalán nem kerül megemlítésre esetéig minden előfordult.

Mint írták, a kellékszavatosságra és a termékszavatosságra, jótállásra vonatkozó jogszabályi kötelezettségekről is informálni kell a fogyasztókat. Ezek a szabályok majdnem mindenhol megfelelően kerültek feltüntetésre. 

A teszt teljes terjedelmében a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének honlapján elérhető.

Rovatok