Index Vakbarát Hírportál

Szúnyoggyérítés lesz a héten több megyében

2022. augusztus 22., hétfő 11:59

Több megyében is kémiai és biológiai szúnyoggyérítés várható a héten.

Egyelőre az ország nagy részén alacsony a kifejlett szúnyogok száma, ezért szervezett kémiai védekezésre mindössze Pest és Nógrád megye azon településein van szükség, ahol a korábbi esők nyomán lokálisan megjelentek a rovarok – jelezte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn az MTI-nek. 

Az ország több más pontján biológiai módszerrel gyérítik a szúnyoglárvákat a héten: repülőről végzett biológiai kezelések a következő napokban Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Körösök és a Tisza mentén várhatóak, míg földi biológiai védekezést főként a Duna vonalán, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Baranya és Bács-Kiskun megyében végeznek.

Felhívták a figyelmet, hogy az esőzéseket követően nagy jelentősége van a szúnyogok szaporodásában a ház körüli vizeknek: az udvari edények, kaspók, vödrök, hordók kiváló tenyészőhelyet biztosítanak a lárváknak. Mivel ezek esetében nem lehet szervezett védekezést folytatni, kiemelten fontos, hogy a háztulajdonosok felszámolják ezeket.

Rovatok