Az iskolai étkeztetést felügyelő önkormányzatok sokat tehetnek azért, hogy ne háruljon át a fogyasztókra az élelmiszerárak drágulása – hívta fel a figyelmet a Hungast-csoport kommunikációs igazgatója.
Mint azt korábban az Index is megírta, a jelenlegi gazdasági helyzetben a túlélésért küzdenek a közétkeztetők. Zoltai Anna, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének (KÖZSZÖV) elnöke arról beszélt lapunknak, hogy már egy éve jelezték a döntéshozók felé: nagy a baj. Az alapanyagárak az egekbe szöktek, a helyzet azóta pedig csak romlott. Kikerültek a rezsicsökkentésre jogosultak köréből és már az üzemanyagért is piaci árat kell fizetniük – írja a Magyar Nemzet.
Enyedi Csaba, a Hungast-csoport kommunikációs igazgatója azonban arról beszélt a Karc FM Hangoló című műsorában: valamennyi drágulás biztosan lesz, mert kétségtelenül alulfinanszírozott a szektor, a háború pedig duplájára emelte az alapanyagárakat – hangsúlyozta Enyedi Csaba.
A kialakult helyzetben kétségtelenül előnyt jelent, ha a szolgáltató magyar alapanyagokból dolgozik, ebben az esetben ugyanis könnyebb megőrizni a kötelező minőségi sztenderdet – tette hozzá a szakértő. Enyedi Csaba arra is felhívta a figyelmet, hogy a fiatalok a gyorséttermekben a menzai ár sokszorosáért jutnak hozzá sokkal rosszabb minőségű táplálékhoz, így az emelkedő menzai költségeket úgy is lehet értelmezni, mint az egészségesebb étrend felé tett első lépések.