Augusztus 30-án, életének 86. évében elhunyt Harmathy Attila akadémikus, nyugalmazott egyetemi tanár, volt alkotmánybíró – tudatta szerdai közleményében az Alkotmánybíróság.
Harmathy Attila 1937. április 20-án született Budapesten értelmiségi családban. Négyéves korában édesapját Nagyváradra nevezték ki bírónak. Épphogy elvégezte az első osztályt, amikor is a magyar közigazgatás elhagyta Erdélyt, és a család ismét felkerült Pestre.
Apja a Kúria elnöke mellett lett tanácsjegyző, csakhogy 1948-ban főnökével együtt neki is távoznia kellett állásából. A család Debrecenbe költözött, ahol atyja megyei bírósági bíróként dolgozott, de 1953 elején mondvacsinált indokkal azonnali hatállyal, fegyelmi úton elbocsátották.
Nagyon nehéz időszak volt. Előfordult, hogy édesanyám reggel az ajtóhoz ment, s egy kosarat talált, amelyben ismerősök hoztak nekünk élelmiszert ajándékba. Így éltünk 1953-ban. Azok a hónapok kikészítették a családot, legjobban édesapámat, aki amúgy sem volt erős fizikumú.
Később ugyan felülvizsgálták az elbocsátó döntést, és visszavették, de két év múlva a fűtetlen tárgyalóteremben annyira megfázott, hogy rövid idő alatt elvitte a tüdőgyulladás. A fia, Attila tizennyolc éves volt, amikor meghalt.
A tinédzser fiú rengeteg könyvet olvasott. A tudományok kifejezetten foglalkoztatták, úgyhogy érettségi előtt két pálya is vonzotta: a fizikusi és a jogászi. A fizikából különösen a fénytan érdekelte. Nem volt rossz matematikából sem, hiszen gimnazistaként matematikai és magyar tanulmányi versenyeken szerepelt. 1955-ben érettségizett a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában. A fizika kiesett, mert elmondása szerint nehezen vettek fel olyanokat, akik egyházi iskolában érettségiztek, és ez a probléma erősebb volt olyan városban, amelyben maga az egyházi iskola működött.
A budapesti jogi karra felvételizett, ahol a római jog és a polgári jog lett a kedvence. Hálásan emlékezett vissza tanáraira, mert tudták, hogy apja már nem él, anyja özvegyi nyugdíjat kap, míg nagyszülei rossz anyagi körülmények között vannak, ezért megadtak minden segítséget, amit lehetett, például népköztársasági ösztöndíjat is kapott. Jól sáfárkodott a támogatással, hiszen 1959-ben summa cum laude minősítéssel szerzett diplomát.
Fiatal oktatóként római jogi szemináriumokat tartott. Amikor a hatvanas évek elején kis híján eltörölték az egyetemi tanrendből a római jog tantárgyat, kompromisszumként megszüntették a tárgy szemináriumi oktatását, átigazolt megbízott óraadónak a polgári jogi tanszékre. Ezt követően szakmai életét a polgári jog határozta meg.
Megfordult a Magyar Külkereskedelmi Bankban, a Malévnál, majd Eörsi Gyula meghívására az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében kötött ki. 1981-ben a nagydoktori disszertációját a szerződések, a közigazgatás és a gazdaságirányítás összefüggéseiről vetette papírra. A nyolcvanas években választottbíróként belekóstolt a bíráskodásba is.
A pályám egyik legszebb szakasza volt, amikor sok választottbírósági ügyben vehettem részt. A gyakorlattól elszigetelve nem lehet igazán jól dolgozni. Szükség van arra, hogy az ember lássa, hogyan mennek a dolgok.
1990–1993 között az ELTE jogi karának dékánja volt. 1993-ban az Akadémia levelező tagjának, 1998-ban pedig rendes tagjának választották. Több funkciót is betöltött a Magyar Tudományos Akadémián: volt alelnök és főtitkárhelyettes, azaz jól rálátott a tudósutánpótlás helyzetére.
Kiváló tehetségek dolgoznak az egyes műhelyekben. De bármennyire is több nyelvet beszélnek ma a fiatalok, alapvető követelmény, hogy megalapozzák a tudományos kutatási karrierjüket. Ezt olyankor kell csinálni, amikor nem elég az egyetemi, kutatóintézeti alacsony fizetés, mert szeretnének megházasodni, amikor az első gyerekeket várják, amikor lakást kell keríteniük valahonnan. Ezért más pénzszerzési lehetőséget kell keresniük. Nem könnyű a helyzetük.
1990-ben még kitért az alkotmánybíráskodás elől, de 1998 végén, a jelölőbizottsági ülést megelőző este meggyőzték. Azzal keresték meg telefonon, ha nem áll kötélnek, nem tudják megválasztani a három hiányzó alkotmánybírót.
Hamar belerázódott az alkotmánybírói munkába. Kollégái szerint sokat változott a szemlélete. Egészen új impulzusokat, szempontokat kapott az alkotmányjog és a többi jogág viszonyának vizsgálatához. Ezenkívül sokkal hangsúlyosabbnak érezte az emberi jogokat az egyes jogviszonyokban, köztük a polgári jogiakban is, mint korábban.
2007. április 20-án, hetvenedik születésnapján járt le alkotmánybírói megbízatása. Munkásságát élete során számtalan díjjal, elismeréssel méltányolták:
A halk szavú tudós a nagy tudású emberek szerénységével tudott beszélni szakmai kérdésekről. Szinte észrevétlenül tudta javítani partnere pontatlanságait, miközben egy pillanatra sem veszítette el szelíd derűjét, öniróniáját. Amikor sok-sok éve azt ecsetelte, hogy mennyire nem szereti a büntetőjogot, miközben felesége, akitől annyi, de annyi támogatást kapott, büntetőjogászként tevékenykedett, még hangosan felnevetett. Tíz évvel ezelőtt azonban, amikor elhunyt szeretett hitvese, Anna, aki egy fiú- és egy lánygyermekkel ajándékozta meg, egy picit már ő is belehalt.
Az Alkotmánybíróság jelenlegi és volt tagjai, munkatársai Harmathy Attila személyében gyászolják a Széchenyi-díjas jogtudóst, a polgári jog híres professzorát, a magyar Alkotmánybíróság volt tagját
– olvasható az Alkotmánybíróság honlapján megjelent közleményben.
(Borítókép: Harmathy Attila Széchenyi-díjas magyar jogtudós, egyetemi tanár, akadémikus, volt alkotmánybíró átvette az Akadémiai Aranyérem kitüntetést a Magyar Tudományos Akadémia [MTA] 191. közgyűlésén a testület fővárosi székházában 2019. május 6-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)