Index Vakbarát Hírportál

Folyómederbe hajtott egy autó Kapuvárnál, négyen meghaltak, nyolcan kórházba kerültek

2022. szeptember 1., csütörtök 10:28

Több halálos áldozatot is követelt az a csütörtök reggeli baleset, amelyben egy személyautó eddig ismeretlen okból a folyómederbe hajtott Kapuvárnál.

Négy ember meghalt, többen pedig megsérültek csütörtök reggel Kapuvár külterületén, miután egy személygépkocsi a folyómederbe hajtott a Répce-hídról – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint az autó sofőrje eddig ismeretlen okból hajtott a folyómederbe a 8529-es út 10-es kilométerénél, ezután elmerült az iszapos vízben.

A balesetben négyen súlyos sérüléseik miatt a helyszínen meghaltak, további nyolc embert kórházba vittek. A rendőrök megállapították, hogy valószínűleg embercsempész szállított eddig ismeretlen állampolgárságú bevándorlókat.

Rovatok