Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek a taksonyi láncfűrészes ellen

2022. szeptember 1., csütörtök 09:51

Vádat emelt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség azzal a férfival szemben, aki két éve Taksonyban egy láncfűrésszel támadt rá a vele szemben intézkedő rendőrökre.

Egy többszörösen büntetett férfival szemben emelt vádat a Fővárosi Nyomozó Ügyészség, aki két évvel ezelőtt láncfűrésszel támadt rá a vele szemben intézkedő rendőrökre Taksony egyik utcájában – közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel.

A vádirat szerint a 47 éves férfi még 2020. szeptember 27-én a szomszédjaival szemben agresszívan, támadólag lépett fel: előbb egy működésben lévő benzinmotoros láncfűrésszel fenyegette őket, valamint tárgyakat rongált meg. 

A szomszédok bejelentésére később rendőrök érkeztek a helyszínre, akik felszólították a férfit, hogy tegye le a láncfűrészt, ő azonban nem tett eleget a felszólításnak, és a rendőrökkel szemben is támadólag lépett fel.

A vádlott azzal a többször megismételt kijelentéssel, hogy most mind meghalnak, a továbbra is működésben lévő láncfűrészt mellkasmagasságban tartva megindult a járőrök irányába. A gázkarral a gép fordulatszámát megemelte, majd a láncfűrészt föl-le, illetve oldalra mozgatva kaszáló mozdulatokat tett az eljáró rendőrök felé.

Az intézkedő rendőrök kizárólag azért nem szenvedtek sérülést, mert a vádlott támadása elől hátrálni kezdtek. Ha nem ezt teszik, a vádlott a láncfűrésszel elérte, és a fejükön vagy felsőtestükön megsebesítette volna a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőröket – írták.

A férfi ezután visszafutott a kertjébe, majd behúzta a kertkaput. A rendőrök követték az őrjöngő férfit, majd amikor a kapuhoz értek, a vádlott ismét az egyik rendőr felé irányította a működő láncfűrészt úgy, hogy azt a kerítés résein tolta kifelé.

A rendőrök végül testi kényszert alkalmazva elfogták és előállították a férfit.

Az ügyben a Legfőbb Ügyészség kijelölése alapján eljáró Fővárosi Nyomozó Ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő 47 éves férfival szemben hivatalos személy, illetve több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Budapest Környéki Törvényszékre.

A vádlott jelenleg egy korábbi, másik ügyben – hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt – kiszabott jogerős fegyházbüntetését tölti. 

Rovatok