Index Vakbarát Hírportál

Mindhárom holttestet kiemelték Miskolcon, a pincebaleset után

2022. szeptember 1., csütörtök 15:30

Szerda reggel Miskolcon ráomlott egy pince három munkásra, a baleset után a férfiak nem adtak életjelet magukról. Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a 24.hu-nak azt mondta, csütörtök délután megkezdődött a törmelékek eltávolítása és a holttestek kiemelése.

„Folyamatos az omlásveszély, ezért egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyi idő kell majd a felhozatalukhoz” – tette hozzá a szóvivő.

„Tulajdonképpen a mennyezetből szakadt le egy jókora darab a munkásokra. Ez a darab több tonna is lehet” – nyilatkozta a boon.hu-nak Ónodi László, a Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesületének tagja, aki részt vett a baleset helyszíni szemléjén.

A barlangi mentő hozzátette: az összes szakértő egyetértett abban, hogy meg kell erősíteni a pince mennyezetét a további omlás elkerülése érdekében, a törmelék eltávolításához csak ezután lehet hozzákezdeni.

A portál információi szerint a pincében egy miskolci (35 éves), egy tiszalúci (29) és egy felsőzsolcai (26) dolgozott a balesetkor. A közösségi oldalon terjedő hozzászólások szerint családos férfiakról van szó.

Frissítés: két holttestet már kiemeltek a tűzoltók, közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtök délután az MTI-vel. A harmadik munkás testét is megtalálták már a mentést végzők, de őt még nem sikerült kiemelni a romok alól – tájékoztatott Dojcsák Dávid.

„A műveletben résztvevők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a harmadik embert is mielőbb kihozzák a pincéből, azonban a fokozott omlásveszély miatt elhúzódó beavatkozásra kell számítani" – jelezte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Frissítés: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csütörtök este közölte, hogy a Miskolcon történt pinceomlás mindhárom áldozatának holttestét kiemelték a tűzoltók a törmelék alól, így befejeződött a mentés.

Rovatok