Index Vakbarát Hírportál

Soltész Miklós: A celebekben nehéz értékeket találni, inkább szenteket válasszunk példaképnek

2022. szeptember 2., péntek 16:00

A mai világban szükség van példaképekre,; hogy mintát tudjunk adni a gyermekeknek, példaképeket kell keresnünk a múltból és a jelenből is – mondta pénteken Sopronban Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Szent Annáról elnevezett óvoda és bölcsőde épületének átadásán.

Soltész Miklós szerint „látjuk, hogy milyen nehéz küzdelemmel állunk szemben a világban”, hogy „úgynevezett celebeket” akarnak példaképnek kikiáltani, akiknek az életében nehéz értéket fellelni.

Az államtitkár követendő példának nevezte Szent Imre herceget, akinek  halálának évfordulója szeptember 2-án van. Hozzátette: a herceg azon túl, hogy a magyar ifjúság védőszentje, a felnőttek számára példaképet jelent alázatból, szorgalomból és hitből egyaránt.

Az államtitkár kiemelte azt is, hogy sok nehézség van most a világban, de ezekre fel lehet készíteni gyermekeinket és magunkat is.

Elmondta, hogy mindezekben idehaza kiemelkedő segítséget adnak az egyházak, így a katolikus egyház is, majd hozzátette, hogy nem véletlenül támogatják akár nevelésben, oktatásban is az egyházak törekvéseit.

Az államtitkár közölte, hogy Kárpát-medence-szerte újulnak meg vagy épülnek óvodák, a katolikus óvodafejlesztési programban pedig országszerte 130 óvoda 13 ezer férőhelyének a megújításán dolgoznak, mintegy hatvan új intézmény épül, és több mint négyezer új férőhelyet alakítanak ki.

Soltész Miklós beszélt arról is, hogy az országnak érdemes felnéznie Sopron városára, mert azon túl, hogy a több mint száz évvel ezelőtti népszavazáskor a helyiek a magyar nemzet mellett döntöttek, az elmúlt években jól tudott gazdálkodni a város a fejlesztési támogatásokkal.

Barcza Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy Sopron és környéke számára a fejlesztésekben a gyermekek és a családok kapnak prioritást.

Elmondta, hogy az elmúlt öt évben ötmilliárd forintot fordítottak óvodai és bölcsődei férőhelyek bővítésére és az intézmények megújítására.

A Szent Annáról elnevezett óvoda és bölcsőde épülete 1,5 milliárd forintból újult meg – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

Farkas Ciprián (Fidesz–KDNP), Sopron polgármestere arról beszélt, hogy életünk legmeghatározóbb alapjait gyermekkorunkban kapjuk, és felnőve azt adjuk át mi is gyermekeinknek, így a mi felelősségünk, hogy mit tekint majd a gyermek értéknek és értéktelennek. Azt is hozzátette, hogy

a gyermeknevelés nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés.

Kovács András, az óvodát és bölcsődét fenntartó Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium igazgatója elmondta, hogy az egykori Voss árvaház helyén teljeskörűen megújult az épület, amelynek földszintjén a bölcsőde, emeletén pedig az óvoda található.

A két óvodai és két bölcsődei csoportban 72 gyermeket gondozhatnak, nevelhetnek.

(Borítókép: Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond Sopronban, a Szent Annáról elnevezett óvoda és bölcsőde épületének átadásán 2022. szeptember 2-án. Fotó: Filep István / MTI)

Rovatok