Index Vakbarát Hírportál

Olyan részeg az erzsébetvárosi lövöldöző, hogy nem lehet kihallgatni

2022. szeptember 3., szombat 12:35 | aznap frissítve

A hetedik kerületi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint szombaton hajnalban kétszer is a levegőbe lőtt, majd bepánikolt, és a fegyvert egy közeli kukába dobta.

Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés, valamint fegyveresen elkövetett garázdaság gyanúja miatt indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága, miután szeptember 3-án hajnali 3 óra után bejelentés érkezett, hogy valaki a VII. kerületi Kertész utcán sétálva kétszer is elsütött egy pisztolyt – számolt be a rendőrség honlapja.

A lövések következtében senki sem sérült meg.

A kerületi járőrök 11 percen belül elfogták a férfit, akinek zsebében kilenc éleslőszert találtak. A fegyver már nem volt nála, azt egy közeli kukában találták meg, és később egy szakértő is megvizsgálja.

A tanúk kihallgatása jelenleg is tart. A 37 éves lövöldözőt a budapesti rendőrök őrizetbe vették, ő azonban még mindig annyira részeg, hogy nem lehet kihallgatni. 

Rovatok